„Az igazi élet a komfortzónán kívül kezdődik.” Tóth Sándor december 3-án rekordot döntött: ő volt az első magyar az Antarktisz legmagasabb csúcsán (Mount Vinson). Korábban már megmászta az Antarktisz legmagasabb vulkánját első és azóta is egyetlen magyarként, most a földrész legmagasabb hegycsúcsát hódította meg.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A gárdonyi hegymászó korábban – szintén egyetlen magyarként – teljesítette a Volcanic Seven Summits nemzetközi hegymászó kihívást: megmászta minden kontinens legmagasabb vulkánját, ezek között az első magyar csapat tagjaként hódította meg Ausztrália és Óceánia legmagasabb vulkánját Pápua Új-Guineán és első magyarként az Antarktisz legmagasabb vulkánját, a Mount Sidley-t. Ezúttal az Antarktisz legmagasabb és egyben az időjárási viszontagságok miatt a legnehezebben megközelíthető csúcsát tűzte ki célul, és sikeresen meg is mászta december 3-án délután 17 órakor. A csúcsot „kemény menettel, viszontagságos körülmények között” érte el. Közösségi oldalán így írt sikeréről:
“Az igazi élet a komfortzónán kívül kezdődik”.
Tóth Sándor már számos extrém csúcsot hódított meg, a Mount Everest tetejére is el szeretne jutni 50 éves korára. A Mt. Vinson megmászásáról közösségi oldalán írt terjedelmes beszámolót, melyet alább szemléztünk.
A hegymászó a 10 napos útja alatt 8 kg-ot fogyott, felső légúti betegsége lett, a szemét kikezdte az UV.
„A fix kötélen történő 1,2 kilométeres ereszkedés során kificamodott a bal bokám, a jobb lábam pár ujja duplájára duzzadt, vérből kicsomagolva konstatáltam hogy bőrt alig találok…”
November 25 -én leszálltak az Unionon, kedvező időjárás várta őket a továbbrepülésre. Átpakoltak a Twin Otter kis gépbe, amivel 45 perc alatt elérték a Mt. Vinson alaptábort, ami az Unionnál egy jóval kisebb tábor, de van fűtött közösségi tér / étkező, csodás ételek, és nagy – nyilván fűtetlen – sátor. Itt találkozott a 3 csapat taggal és a Stuarttal, a vezetővel.
„Másnap reggel kaptunk egy itinert a táborok közötti távokról /szintemelkedésekről /átlag teljesítési időkről. Összeraktuk az élelmet 5 napra [reggeli + vacsora zacskós étel forró víz hozzáadással], valamint csoki, snack, chips, energia szelet, aszalt gyümölcs ki-ki belátása szerint. Amennyit elbír vinni…”
Felszerelést, ételt, ruhát 50-50 %-ban tettek a nagy zsákukba és a szánukra rakott duffel zsákba, majd elindultak felfelé. Egymáshoz kötve egyenletes tempóban meneteltek, nagyjából 2 óránként 10 percre megállva.
„Mögém kötötték be az idősebb németet (…) Mivel a tempójával baj volt a németnek sokszor én húztam a cuccával együtt…bitang módon elfáradtam.”
Másnap pihenőnapot tartottak. A további úton felfelé a szánt már nem lehet húzni, minden szükséges dolgot – ami eddig szánon és háton volt – most Sándor 105 literes hátizsákjába került. Nagyjából 25-30 kg lett a hátizsák súlya. Lebontották a sátrakat, és beálltak a kötélbe a helyükre. Amíg előtte szánhúzás közben két túrabottal haladtak, innentől egy túrabottal és egy jégcsákánnyal. Az itiner szerint itt a 3 km-es szakaszon 1000 m szintemelkedés várt rájuk, benne 1200 m fix köteles résszel.
Az egyes és kettes közötti etap 3 szakaszból áll. Először 40 perc gyaloglás a fix kötél lábáig, majd a fix köteles szakasz 45-50°-os lejtéssel, több részen sziklákkal, és helyenként látni lehetett a hírhedt antarktiszi kék jeget. Lentről nézve égig ér a kötél. Évtizedeken keresztül két nepáli sherpa jött kihúzni minden szezonban, és rendszeresen ellenőrzik, hogy ne történjen tragédia. Majd végül egy hosszabb emelkedés következett.
“Tudtuk hogy kb 7-8 órát lógunk majd a falon és azt is megbánjuk hogy megszülettünk. (…) Valószínű a heti 6 edzés, olykor heti 2 maraton, a lépcsőzőgépezés vagy maxra döntött futópad 30kg-os súlymellénnyel is használt valamit. (…) De ez nem az edzőtermek steril környezete ahova pihenten jó kaják után jó kondíciókkal lemész. (…) ez nem az Everest ahol 5 kilós hátizsákkal flangálsz és visznek utánad mindent Haver! Ez a Mt.Vinson! Ez az Antarktisz!! Szóval sok választásod nincsen vagy mész felfelé és beledöglesz, a beledet kiköpöd vagy megállsz és megfagysz! A döntés a tiéd!”
“Egyébként szép időnk volt, talán a legmelegebb nap -27C°.”
A fal közepén tartottak egy pihenőt. Ilyen meredek terepen levenni a hátizsákot és megtartani nem egyszerű. Amíg a földön lévő pakkot rendezte, érzett egy rántást a kötélen, és az egyik termosza a mélybe zuhant.
A fix kötélen töltött 7 órát követően egy gyors pihenőt tartottak, majd egy másfél órás menetelés után felértek a kettesbe, ahol már meleg vízzel várták őket, így tudtak inni.
“Az alattam lévő német kisebb fagyási sérüléseket szenvedett az arcán és az orrán. Az én Scott face maszkom is jeges volt a ráfagyott kilélegzett párámtól.”
“Szóval felértünk a kettesbe. Beájultunk a sátorba. Utolsó erőmmel küldtem egy üzit a családnak garmin inreach műholdon. Aztán egy órán keresztül mozdulni sem tudtam. Csak a szemem mozgattam mint egy kényszerzubbonyba bújtatott, ágyhoz szíjazott őrült.”
Másnap pihenőnap volt, 11 órakor ébredt fel Sándor a nap vakító sugaraira. Normál esetben a sátorban is szemüveget kell hordani az UV-sugárzás miatt. Délután összegyűltek a konyhasátorban, és megbeszélést tartottak.
“Ha az idő is engedi, másnap csúcsnap. Nem tudni jelenleg, mi vár fent ránk.”
– mondta Stuart, a vezető.
A csúcsnap 4 etapbol áll 4 pihenővel + a csúcs piramis megmászása. Ha felértél a 4 szakaszon akkor nagy eséllyel csúcsot érsz DE a csúcspiramis átmászása kb 30-45 perc. Nagy sziklás, köves, havas, lejegesedett részekkel. A lábad sok helyen csak egymás elé tudod tenni olyan keskeny a hely, mivel melletted egy 1,5 kilométeres szakadék van. – folytatta a vezető.
“Jó hogy nem tudják ezek a fickók hogy tériszonyos vagyok, gondoltam magamban. “
Másnap és harmadnap is rossz idő kerekedett: -45C° extra viharos széllel így 2 nappal eltolták a csúcsmászást.
Harmadnap végre nekivághattak a csúcs megmászásának. Itt ketté vált a csapat, Sándor és a német hegymászó kapott maguk mellé két harcedzett ranger-t, akiket már ismertek. Minden etapot 2 órán belül kellett teljesíteni, mert ha kicsúsznak az időből, vissza kellett volna fordulni. Az első etapot 1:15, a másodikat 1:30 perc alatt teljesítették.
“Nagyon nehéz volt, többször játszottam a feladás gondolatával! Aztán családomra gondoltam, a gyerekeimre hogy büszkék legyenek rám. Közben (…) mindenféle mantrákat ismételtem szünet nélkül hogy ki tudjam szorítani a feladás gondolatát.”
Sikeresen felértek a csúcsra 7 óra alatt, 9km és 1200m szintemelkedés teljesítésével, mostoha körülmények között. Rövid pihenő után – evés és fotózás – már indultak is vissza, mert ez még csak a táv fele!
“Fáradtak voltunk, de boldogok, ám tudtuk hogy a figyelem nem lankadhat! A balesetek és a halálesetek 80-90% lefelé történik a hegyeken! 3 órai távra saccoltuk a 9ckm 1200 szintet a kettesig, ami szinte percre pontosan be is jött. Ez is nehéz volt, olykor csúszkálva mint disznó a jégen, olykor elmerülve a felpuhult szakaszokon.”
Leértek a kettesbe, összesen 10 órába telt az út oda-vissza 18km, 2400m szintemelkedéssel. Egyből a konyhasátorba mentek, ahol már forró vízzel és azzal a rossz hírrel várták őket, hogy nem lesz több pihenőnap. Azt mondták, olyan cudar idő jön, hogy 10 óra pihenés, evés, alvás után másnap reggel tábort kell bontani és sietni le egészen az alaptáborig, nem csak az egyesig.
“Közben a csúcsmászó napi szembe szél kikezdte a mellkasom, a tüdőm. Minden levegővételnél hangos szörcsögés hallatszott a tüdőmből, mintha tele lenne vízzel!”
Reggel összepakoltak, és elindultak.
“Most láttam így felülről egyben a teljes 1200 méter kötélhosszt. Becsukott szemmel is jól látható összeget fizettem volna ki per pillanat ha a kötél alján lehetek. De hát ez nem a mesék birodalma, hogy hipp hopp itt vagyok meg ott vagyok. “
Megkezdték hát az ereszkedést, aztán egy hirtelen mozdulattól kibicsaklott a tartó bal lába.
Két órán belül leértek a fix kötélen, az előtte és utána lévő szakaszokkal együtt 3 órán belül leértek az egyesbe. Összepakoltak, előkerültek a szánok, elosztották a súlyokat, és elindultak lefelé a 9 km-es távon a felpuhult mély hóban.
“A bokám rohadtul kezdett dagadni, befordult a lábam. Szinte külső talpélen tudtam bicegni.”
“Leértünk! A világ összes terhe leomlott testemről. Kisimult minden körülöttem. Pezsgővel, sörrel, mindenféle földi jóval vártak minket. Lebegtették az oklevelet. Szép munka volt srácok!”
“Az biztos hogy merőben más emberként tért haza mindenki.”
Szent Korona Rádió