Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Véget ért a diktatúra, visszaküldik a demokratikus terroristákhoz a szír bevándorlók ezreit

Véget ért a diktatúra, visszaküldik a demokratikus terroristákhoz a szír bevándorlók ezreit

Németország, Ausztria, Svédország, Csehország és Finnország is felfüggesztette a menekültkérelmek elbírálását. Ausztria a kitoloncolási program kidolgozását is megkezdte. Érdekes, amíg egy nagyjából stabil vezetése volt Szíriának, addig befogadták a szír papírokkal rendelkező bevándorlók tömegeit, most, hogy a szélsőséges terroristák vették át a hatalmat, egyből biztonságosnak tartják az országot. Szerintünk a legjobb az lett volna, ha be sem fogadják őket.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Gerhard Karner osztrák belügyminiszter közleményében azt írta, hogy a családegyesítési eljárásokat is felfüggesztik. Hozzátette, hogy Szíria belpolitikai helyzetében „alapvető változás történt” azzal, hogy az utóbbi napokban váratlanul felgyorsultak az események, ezért fontossá vált a helyzet „átértékelése”.

A 9 millió lakosú Ausztriában 2015 óta 87 ezer szír állampolgár kapott menekültstátust a hatóságoktól; Karl Nehammer kancellár ugyanakkor az elmúlt években többször megszigorította kormányának menekültpolitikáját.

Németország belügyi szóvivője szerint a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) határozatlan időre felfüggesztette a szír bevándorlók menekültkérelmének elbírálását. A folytatást az országban kialakult helyzet változásától teszi függővé. A BAMF adatai szerint Németországban az év eleje óta benyújtott menedékkérelmek legnagyobb részét, 72 420-at szír állampolgárok adták be, és ezek közül 47 370 kérelmet még nem bíráltak el.

Markus Söder bajor miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján hozzátette: „azon is elgondolkodhatunk, hogyan lehetne nagyobb számban hazatelepíteni Szíriába az embereket”.

Carl Bexelius, a svéd bevándorlási hivatal jogi osztályvezetője hétfői közleményében azt írta: nemcsak a beadott menedékkérelmek elbírálását, hanem az oda való kitoloncolásokat is felfüggesztik.

Finnországban a bevándorlási hatóság nemzetközi védelemért felelős részlegének igazgatója, Antti Lehtinen a YLE közszolgálati televízióban jelentette be, hogy felfüggesztik a kérelmek elbírálását.

Vít Rakusan cseh belügyminiszter az iDNES hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy Csehország is ilyen döntést hozott, tekintettel a Szíriában megváltozott helyzetre.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/09/felszokik-az-olajar-aszad-bukasaval/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/09/moszkvaba-menekult-bassar-el-aszad/

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.