szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lázár szerint nagyokat hibázott a Fidesz

Lázár János az ATV-ben elismerte, hogy a Fidesz belső hibái is hozzájárultak Magyar Péter sikereihez, és figyelmeztetett, hogy az idő és a gazdasági helyzet nem feltétlenül a kormánynak kedvez. A miniszter a vasúti pályaudvarok privatizációs terveiről is beszélt, valamint a Fudan Egyetem és a Diákváros jövőjéről.


Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Lázár János vendégeskedett hétfő este az ATV Egyenes Beszédében, ahol arról is beszélt, hogy Magyar Péter kapcsán szerinte azt fontos megérteni, hogy az ő sikere annak a hosszan tartó következménye, hogy a Fidesz februárban hibázott.

„A Fidesz megrendült kívülről és belülről is ennek az ügynek – Novák-ügynek, kegyelmi ügynek, mindegy, hogy nevezzük – hatására” – mondta a közlekedési és építési miniszter, szerinte ennek „a 2026-os választási eredményben biztos hogy része lesz”. Úgy véli, a Tisza elnökét komolyan kell venni, mert az idő és a gazdasági helyzet nem feltétlenül a kormánynak dolgozik. Hozzátette viszont azt is, hisz abban, hogy „a Fidesznél csak a Fidesz a jobb”.

Félkész állapotban van az ország, ebből próbál ő politikát csinálni

– mondta Lázár Magyarral kapcsolatban, ezzel együtt szerinte „butaság, hülyeség” azt állítani, hogy ne fejlődött volna az ország, de tagadhatatlan, hogy még nincsen készen sem. Az ellenzéki politikus és a Menczer Tamás közötti múlt heti összecsapást azzal kommentálta, hogy „meg kell barátkoznia ennek az országnak azzal, hogy a politika ebbe az irányba halad”.

A közlekedési minisztert arról a nemrég napvilágot látott pályázatról is megkérdezték, ami szerint a kormány 99 évre magánkezelésbe adná a budapesti főpályaudvarok környékén lévő vasúti területeket. Vitézy Dávid budapesti képviselő, volt közlekedési államtitkár hétfőn azt írta, hogy Lázár és a MÁV „évszázados ingatlanpanamára készül”, a kiírás a Nyugati, a Déli, Keleti és a Kelenföldi pályaudvarral kapcsolatos ingatlanhasznosításra is vonatkozik.

„Látom, hogy van ez a hangoskodás, de érdemes nyugodtnak maradni” – reagált Lázár, azzal folytatva, hogy a pályázattal úgy akarnak magántőkét bevonni, hogy abból win-win szituáció legyen. A pályaudvarok közvagyonjellege állítása szerint megmaradna, mert az ingatlanokat nem adnák el, csak közös cégeket alapítanának a befektetőkkel. Megígérte, hogy a pályáztatás ügyében az összes érintett önkormányzattal és a fővárossal is tárgyalni fog. Kitért arra is, hogy a budapesti pályaudvarok után Debrecen és Győr is sorra kerülne, előbb-utóbb pedig és az összes vasútállomásnál bevonnák valamilyen módon a magántőkét.

Lázár János arról is kapott kérdést, hogy az előző ciklusban a felügyelete alá tartozó Információs Hivatal annak idején tényleg megfigyelte-e a Tiborcz István után vizsgálódó EU-s nyomozókat. Szerinte a történet csak ki lett színezve, de nem árulhat el részleteket, mert akkor államtitkot sértene. Mindenesetre azt mondta, hogy semmi törvénytelenség nem történt az ügyben.

A miniszter arról is beszélt, hogy az ÉKM 11 ezer milliárd forint beruházási tervből kénytelen volt 5 ezer milliárd forint összegben beruházásokat megszüntetni, ennek okaként pedig mindenekelőtt a befagyasztott EU-s forrásokat nevezte meg. Ez nagyban érinti a budapesti lakásberuházásokat is, melyeket Lázár szerint a kormány azért továbbra is támogat.

Lázár szerint a Fudan Egyetem projektje ugyan félre van rakva, de megszűnésről nem beszélne, és emellett lát fantáziát a Diákvárosban is. A Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj beruházással kapcsolatban azt mondta, szerinte csak akkor építik meg, ha az a főváros érdekeit is szolgálja.

Lázár János a NER-lovagoknak: tessék a kasszához fáradni!

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55