Nagyszüleink idejében a rózsafüzér mellett az imakönyv volt a leginkább használatos vallási „kellék”. Nem a Bibliát olvasták, sokkal inkább az ima -és énekeskönyv volt a mindennapos használatban. Az imakönyv tanító szándékú. Ennek nyomán jelent meg egy új imakönyv, a Magnificat. A könyv szerzőjének gondolatait változatlanul közöljük.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A vallás teremti a kultúrát, sőt a vallásnak is vannak gyakorlatai, eszközei, melyek vallásos kultúrát alakítanak ki. Tradicionális vallásunk kultúráját az utóbbi évtizedekben új, dekadens ideológiák söpörték el. Van-e ma kultúrája annak, hogyan viszonyulunk a templomainkhoz, az időhöz, az otthonunk teréhez, a közösséghez, az ünnepekhez? Egyre kevésbé. Hogy a katolikusok is hozzájárultak ehhez az értékvesztéshez az is jelzi, hogy az utóbbi évtizedekben nem születtek igazán jó és használható imakönyvek.
Az imakönyv tanít
Korábban, az imakönyveknek és használatuknak kultúrája volt. Talán mindenki látott már olyan régi, a nagyszüleink által használt imakönyveket, amelyeket rongyosra forgattak, melyek tele voltak tűzdelve szentképekkel, melyek a mindennapi életük része, egyfajta útitárs volt. A rózsafüzér mellett az imakönyv volt a leginkább használatos vallási „kellék”. Nem a Bibliát olvasták, sokkal inkább az ima -és énekeskönyv volt a mindennapos használatban. Miért is? Ezek az imakönyvek tanítottak: tartalmazták a hit fő igazságait, a morális tanítást, az egyházi év eseményeit. Ezek az imakönyvek gazdagították a hitet, hiszen tele voltak olyan imádságokkal és gondolatokkal, melyek az élet különféle nehézségeire adtak választ, vagy ezekben a helyzetekben adtak különleges erőt. Ezek a könyvek szolgáltak tehát egyéni és közösségi használatra is, hiszen a szentmise, a liturgikus év szertartásai, különböző szentségek megismerése és elmélyítése is lehetséges volt ezen imakönyvekkel.
Nagy öröm, hogy hosszú idő után megjelenhet egy olyan katolikus imakönyv, amely az imakönyvek hagyományos felosztását követi.
A Magnificat elején a katolikus hit és vallás sarokköveit ismerteti, majd tematikus sorrendben a Szentháromság, Oltáriszentség, Szentmise, Mária-tisztelet, Szent Angyalok, Szentek imádságait tartalmazza. Ezután találunk benne az egyházi év minden fontos ünnepéhez kapcsolódó imádságot, majd a különféle élethelyzetekben szükséges imádságok következnek.
Az imakönyv tartalmazza a szentmise gregorián énekeit kottával, majd bőséges énekanyagot közöl. A Magnificat tartalmazza a napjainkban használatos katolikus énekeket, melyeket csak több könyvből tudnának összeválogatni a hívek. A népénekek a Hozsanna és az Éneklő Egyház énekszámai alapján is elérhetőek a tárgymutató alapján.
A könyv megrendelhető a salvereginakiado.hu oldalon.
(FSSPX nyomán Szent Korona Rádió)