Van annak valami aranyos bája, amikor valaki modern eszközökkel küzd a modernitással szemben. Fankadeli is ezt teszi, de beleesett abba a csapdába tizenéve és nem tud belőle kievickélni, hogy a kultúrharcban úgy vesz részt, hogy valójában az ellenséget támogatja. Részben. De azért nem ilyen egyszerű…
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Ugyanaz a gond Fankával, mint 10 éve. Az amerikaikat szidni rappelve, eléggé fából vaskarika: a néger kulturálatlanság stílusában próbálunk valami magasabb üzenetet átadni. Ki a célközönség? Cigányok? A whitetrash? Akkor jó. A mi fülünket továbbra is bántják ezek a dallamtalanságok, de meg kell hagyni, hogy a szöveg jó és ütős. A mondanivaló 10/10. Ezért is tesszük ki és legalább egyszeri meghallgatásra ajánljuk az alábbi zeneszámot:
Elgondolkoztató persze, hogy a forma mennyire határozza meg az esszenciát. A zenénél szerintünk nagyon is. Persze, tehetjük fel a kérdést, hogy hol a határ? Ugyanis klasszikus zenék nem nagyon születnek, amit Havasi leművel, az maga a giccs… Akkor a nemzeti rock? A pop? Mi a lényeg? Hogy valóban autentikus legyen a hangszerelés? Az elektromos hangszer még belefér? A számítógép által előállított hangok? Kérdések, kérdések… a modern világban már nem tudjuk megkerülni ezeket a formákat.
Érdemes elolvasni, ahogy nagy sztárok vallanak arról, hogy gyakorlatilag a sátán irányítja őket…
(Szent Korona Rádió)
„Egy idegen hatalom irányított és parancsolt nekem, a sötétség hatalma…” – A modern világi zenéről
