szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Az Ukrajna elleni orosz invázió már nem egy regionális háború” – közölte a német védelmi miniszter

Európa hosszan tartó fenyegetéssel néz szembe, miután az Ukrajna elleni orosz invázió “már nem egy regionális háború” – figyelmeztetett szombaton Boris Pistorius német védelmi miniszter a kuruc.info értesülései szerint.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A tárcavezető rámutatott arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már jó ideje teljesen a háborúra állította át országa gazdaságát. Kiemelte, hogy Oroszország jelenleg annyi fegyvert és lőszert állít elő három hónap alatt, mint az egész Európai Unió egy év alatt.

A miniszter emlékeztetett Putyin egyik október végi beszédére, amelyben az orosz elnök egy “új világrendért” folyó “kibékíthetetlen harcról” beszélt, és amelyben magát már az Ukrajna elleni háború győzteseként láttatta.

“Javában folyik eközben a hibrid hadviselés dezinformációkkal és álhírekkel – jelentette ki Pistorius, aki az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő Arnsbergben beszélt egy olyan rendezvényen, amelyet a kormányzó Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel álló Friedrich Ebert Alapítvány szervezett.

“Biztonságunk sebezhető. Németországnak fokoznia kell a tempót, és többet befektetnie katonai képességeibe” – szögezte le a védelmi miniszter.

Putyin Biden döntését a NATO „közvetlen részvételének” tekinti a háborúban

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55