Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

12 vasútállomást alakítanak át polgári-katonai kettős felhasználásra a Dunántúlon

Új közbeszerzést írtak ki, melyben 12 dunántúli vasútállomás átalakítására keresnek vállalkozókat, hogy azok megfeleljenek  polgári és katonai kettős felhasználásra. Az állomások többsége a hegyeshalmi és a szombathelyi vonalakon található.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

„Nyugat-magyarországi TEN-T vasútállomások alkalmassá tétele polgári és katonai kettős felhasználásának előkészítő munkáira partner kiválasztása.”

Ezzel a címmel jelent meg kedden az uniós közbeszerzési értesítőben a MÁV felhívása. A pályázó alapfeladata a megvalósíthatósági tanulmány, a költség-haszon elemzés, a környezeti hatástanulmány, az építési engedélyezési tervek elkészítése és a szükséges engedélyek beszerzése lesz majd.

Mintegy 11 dunántúli vasútállomás érintett a projektben, amely többek között 113 darab kitérő vágány cseréjét, több mint 21 kilométernyi vágány és két kilométernyi felsővezeték építését jelent majd.

Az érintett állomások:

  • Almásfüzitő
  • Komárom
  • Nagyszentjános
  • Hegyeshalom
  • Várpalota
  • Hajmáskér
  • Boba
  • Murakeresztúr
  • Sárbogárd
  • Dombóvár
  • Kiskorpád

Az ajánlatokat január 13-ig várják.

Már ennyiből kiderül a lényeg, de a MÁV-csoport honlapján további részletek olvashatók a projektről.

Ezek szerint a katonai célú fejlesztések öt vonalat érintenek:

1. sz. Budapest–Hegyeshalom–országhatár vasútvonalon Almásfüzitő, Komárom, Nagyszentjános, Hegyeshalom

20. sz Székesfehérvár–Szombathely vasútvonalon Várpalota, Hajmáskér, Veszprém és Boba

(Veszprém nem szerepel a most kiírt közbeszerzési felhívásban. A nyugat-dunántúli megyeszékhely állomásának átalakítása valószínűleg külön pályán fut.)

30. sz. Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa–Murakeresztúr vasútvonalon Murakeresztúr

40. sz Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vasútvonalon Sárbogárd, Dombóvár

41. sz. Dombóvár–Gyékényes vasútvonalon Kiskorpád.

Nagy átalakításokra lesz szükség a vasútállomásokon

Az is kiderül, hogy a projekt az Európai Unió és a NATO égisze alatt fut a „védelmi igények és a meglévő uniós politikák, különösen a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) közötti szinergiák növelésére” a „katonai mobilitásra vonatkozó cselekvési tervvel összhangban”.

A kiválasztott 12 helyszínen ezen technikai előírások egyike nem teljesül:

  • a vágányokon a megengedett tengelyterhelés kisebb, mint az elvárt 22,5 tonna
  • a vasútállomás nem alkalmas 740 m hosszú vonat fogadására,
  • a katonai előírások szerinti szintidőn belül a ki- és berakodás a megfelelő hosszúságú vágányok vagy a szükséges vágánykapcsolatok hiánya miatt nem teljesíthető,
  • a biztosítóberendezés elavult, a megfelelő biztonsági szintet nem biztosítja, időigényes a kezelése, amely miatt az állomások az adott vasútvonalon szűk keresztmetszetet képeznek,
  • nem állnak rendelkezésre megfelelő méretű homlok- és oldalrakodók.

Ha befejeződnek a munkák, a kiválasztott 12 dunántúli helyszín nemcsak a fenti előírásokat teljesíti, de polgári célokat is szolgál, merthogy a rakodóterületek közforgalmú rakodásra is alkalmasak lesznek.

Ezen kívül „akadálymentességet szolgáló peronmagasság, korszerű vizuális és hangos utastájékoztatás is létesül, szükség szerint megújulnak az állomási előterek, P+R és B+R létesítmények jönnek létre, és a megfelelő zajvédelem is biztosított lesz”.

A tervek – amelyekre 2,2 milliárd forintot szánnak uniós forrásokból – elkészítési határideje 2026 februárja, az építkezések ezután kezdődnek majd.

Nincs köze az Orosz-ukrán háborúhoz

A helyszíneket még 2019-ben, tehát jóval az Orosz-ukrán háború kitörése előtt választották ki a projektleírásban meg nem nevezett „biztonsági szolgálatok”, azaz gyaníthatóan nincs közvetlen összefüggés a magyar katonai fejlesztések és az ukrán háború között.

A magyar honvédelmi miniszter tegnap egy Facebook-videóban jelentette be, hogy légtérvédelmi eszközök telepítését rendelte el az ország északkeleti, Ukrajnához legközelebb fekvő részébe, miközben a német hadsereg országszerte kiképzéseket tart a vállalatoknak, háborúra felkészítve őket.

Ukrajnában kötnek ki a Magyarországra szánt fegyverszállítmányok

Novák Előd a Magyar Honvédség túlárazott beszerzéseiről kérdezte a honvédelmi minisztert

(Nyugat nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.