szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Siránkoznak a liberálisok a magyar népmese miatt

A 4. osztályosoknak szánt Szövegről szövegre nevű szövegértés tankönyvben szerepel a Benedek Elek által gyűjtött Világszép Ilonka című népmese is. Ezen persze felháborodtak a liberális szülők,  mert hát rondák benne a cigányok és kivájják a lány szemeit. És bizony ilyen brutalitást nem bírnak el az agyrohasztó, jenki meséken nevelkedett, túlérzékenyített alfa generációs gyerekek.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Sok libsi szülő panaszkodik, hogy a 4. osztályos, hivatalos, Oktatási Hivatal által kiadott Szövegről szövegre című szövegértéstankönyvben a népmesék formanyelvét többek között a Benedek Elek által gyűjtött Világszép Ilonka című népmese alapján dolgozzák fel a szerzők.

Ebben „egy vén cigányasszony a leányával” (mindkettő csúf, mint az ördög) kéredzkedik be a hintóba, ahol a szépséges címszereplő utazik. A két gonosz, nyilvánvalóan boszorkányfigura kiveszi a szőke hajú Ilonka szemeit, és Ilonát a folyóba dobja. Ezután a banya lánya hazugsággal elveteti magát az ifjú királlyal. A mese persze jóra fordul, a végén Ilonka visszakapja a szemeit, a boszorkányt (a cigányasszonyt) a lányával felnégyelik.

Egyes liberális agyhalott szülők szerint nem biztos, hogy ezzel a “horrorisztikusnak tűnő” mesével kellene illusztrálni a népmesék jellegzetességeit, és a cigányasszony–boszorka párhuzamot sem biztos, hogy minden gyerek tudja dekódolni. Esetleg “tápot adhat a rasszizmusra is”.

Azért pár Reddit felhasználónak még van valamennyi realitásérzéke, hiszen jöttek olyan hozzászólások is, amik szembemennek az antirasszista woke baromsággal.

“Tény, hogy valótlanul ábrázolja a mese a cigányokat. A valóságban a vén cigányasszony prosti lenne, a lány meg terhes lenne az apjától. De szerintem ilyet nem akartak beleírni, nehogy rasszistának tűnjenek.”

– reagált egy felhasználó.

A felháborodás már csak azért is érthetetlen, mert a mese után rögtön egy cigány népmesét (A cigányasszony meg az ördög) olvashatnak a gyerekek a családjáért élő cigányasszonyról.

(HVG nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55