szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Cigánybűnözés Bagon: Elszökött a gyerekotthonból, naponta megerőszakolták

Egy kiskorú lány idén szeptemberben szökött meg egy leányotthonból és a Pest vármegyei Bagra érkezett látogatóba az unokatestvéréhez, ahol aztán csaknem egy hónapon át minden nap megerőszakolták – közölte a rendőrség a honlapján. Sajnos naponta jönnek a cigánybűnözés hírei.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az unokatestvéréhez érkező kiskorú lányt a rokonokkal egy házban tartózkodó L. Lajos az első naptól kezdve szexuálisan bántalmazta.

A férfi a lány üdítőjébe feltehetően kábító hatású szert tett, amitől a sértett elaludt, ezután L. Lajos meztelenre vetkőztette, majd megerőszakolta, később pedig egy ablak nélküli szobába zárta és 39 éves húga, valamint 46 éves ismerőse felügyeletére bízta. A lányt– aki nem mehetett ki a házból – egy hónapon keresztül, szinte napi rendszerességgel erőszakolta meg a férfi. Egy alkalommal megfenyegette, és elvette tőle a nyakában lévő láncot is.

Ezen felül a hozzájuk vendégségbe érkező férfiaknak pénz, illetve kábítószer fejében szintén lehetőséget biztosított a kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítésére. A kábítószer egy részét a gyanúsítottak fogyasztották el, de a 46 éves V. Róbert a drog nagyobb részét eladta.

Az erőszakoskodó férfit és társait november 15-én fogták el a Pest vármegyei zsaruk. A lányt megerőszakoló férfit emberkereskedelem, szexuális erőszak és kifosztás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. a házban élő további férfinek és nőnek emberkereskedelem miatt kell felelnie. A nyomozók őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55