Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Gyerekkereskedelemmel is foglalkozott a vonaglás szervezője.

Prominens román LMBTQP-propagandistát állítottak elő gyerekkereskedelemért

Nocsak, nocsak. Megint egy deviáns aki gyerekeket rontott meg, gyerekkereskedelmet folytatott. Persze buzeráns társai állítják, hogy nem tudtak semmiről.

A múlt héten jelentette be a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 46 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2020 és 2024 között összesen hét 15 és 17 év közötti kiskorút szervezett be, kihasználva az életkorukból, családi hátterükből és tiltott szerektől való függőségükből adódó kiszolgáltatottságukat, azzal a céllal, hogy kizsákmányolja őket szexuálisan. Az ügyészség azt is felrótta a férfinak, hogy súlyosbította a kiskorúak függőségét azzal, hogy magas kockázatú drogokat adott nekik. A 46 éves férfit emellett gyerekkereskedelemmel, valamint három másik társával együtt drogkereskedelemmel is gyanúsítják.

Az előzetesbe került férfi ismert kolozsvári LMBTQP propagandista, a helyi Pride felvonulás korábbi szervezője.

A deviáns szervezetek most elhatárolódásukat fejezték ki, és kijelentették, hogy a férfi esete egyáltalán nem tükrözi a munkájukat. Nem… Csak mondjuk az elvtársaik éppen ezeket a pedofilokat védik.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/11/02/gyermekmolesztalassal-akar-hiresse-valni-a-transznemu/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/19/sajat-gyerekeit-eroszakolta-a-transz-szornyeteg/

(Transtelex nyomán Szent Korona Rádió)

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.