szerda, december 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Finn iskolarendszer: Üldözik a kereszténységet közoktatásban

Egy Finnországban élő magyar értesítette hírportálunkat arról, hogy egy helybéli lapban megjelent cikk alapján a finn kormány milyen eszközökkel próbálja az egyébként mintaként beállított közoktatási modelltől távol tartani a kereszténységet, de átfogóan bármilyen vallást. Ilyen valójában a finn iskolarendszer:

Kövesd Telegram csatornánkat

A cikk arról számol be, hogy egy általános iskola lemondta az iskolai koncertet, amit a Helsinki barokk zenekar tartott volna énekesekkel, kórussal. Az indok, hogy nem tudtak arról, hogy az előadás valláshoz kötődik. A bemutatandó zene rövidített változata lett volna G. F. Händel Messiásának.

A helyi lakos továbbá elmondta, hogy:

„Évek óta gond van. Nem szabad reggelente az iskolában zsoltárt énekelni, mert van, akit ez zavar. Nem csak a migránst. Az iskolák a karácsonyi ünnepségeiket nem rendezhetik templomban. Tavasszal az utolsó tanítási napon egy tavasz zsoltárt énekeltek hagyományosan, de ezt is betiltották. Van gond csőstül. Nincsenek vallási iskolák egyáltalán, csak óvodák. Jövőre akarnak Helsinkiben egy katolikus iskolát nyitni, de ez is csak terv. Volt néhány evangélikus szabadegyetem-szerű bentlakásos  valami, de a forráshiány okán megszűntek. Nincs állami támogatás az egyház felé.”

Egy másik esetet is megemlített:

„Tavaly egy 8 éves gyereknek Hämänlinna városa 1500 euròt volt kénytelen fizetni, amiért – szó szerint így áll az indoklásban – akaratán kívül kellett az iskolában egy éneket hallgatni, ami Jézusról szólt. A szülő feljelentést tett, és a bíróság úgy döntött, sérültek a gyermek jogai azáltal, hogy nem hívőként kénytelen volt “elszenvedni” az éneket. Valóban egy 8 éves gyerek jogai sérültek, vagy inkább az anya megpróbálta, hátha lehet így pénzt szerezni? Sikerült. Gyáva állam, megalkuvó, idióta rendszer.”

A sötét, liberális oktatási rendszer persze mindezt üdvözli, és azzal magyarázza, hogy az oktatási intézmények Finnországban különösen odafigyelnek a vallási semlegességre az állami iskolákban, így a vallási jellegű programokat kerülni igyekeznek, hogy tiszteletben tartsák a vallásszabadságot és az inkluzív szemléletet minden diák számára. Ez az eset is erre a szabályozásra mutatott rá. Ugyanakkor ezzel nem a vallásszabadságot, hanem éppen a vallásellenességet támogatják.

Mind emellé párosul egy nagyon erős cenzúra és titkolózás is. Az ilyen eseteket próbálják elrejteni, a fent hivatkozott finn cikkből sem derül ki, melyik iskoláról van szó, személyiségi jogokra hivatkozva.

Valóban ez az oktatás mintapéldája, amit rá kellene szabadítani egész Európára, vagy valami sokkal sötétebb szándék húzódik meg emögött? A gyermekek jogai és érdekei mögé rejtőzködve a felforgató erők a lehető legnagyobb kárt teszik velük: ideológiai pedofilokként ateistává nevelik a gyermekeket, és Európa mindezt állva megtapsolja, és követendő példának állítja be. Az igazság azonban az – ahogy az élet bármely pillanatában –, ahol Krisztus jelenléte valóban érezhető, minden sokkal nyugodtabban és stabilabban tud működni, vonhatjuk le a konklúziót forrásunk nyilatkozatából.

Vármegyés siker az LMBTQP-lobbi ellen: kirúgták a Pride-szervezőt az állami iskolából

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Kategóriák

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55