szombat, augusztus 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Homoszexuális hímringyó volt az AfD politikusa

Az évszázad egyik legnagyobb vicce az, hogy az AfD-t bárki őszintén jobboldali pártnak nevezze. A leszbikus társelnök mellett vannak még “érdekes alakok” a pártban. Például a homoszexuális hímringyó, aki büszke is múltjára, és most az AfD politikusa.

Kövesd Telegram csatornánkat

Marcel Goldhammer “különös” figurája a német belpolitikának. Protestáns szülők gyermekeként 2006-ban, 19 éves korában betért a zsidó vallásba. Modellként dolgozott, színészként szerepet kapott több német tévésorozatban is, majd egy éles kanyarral szexmunkásnak állt. Homoszexuális VIP escortként (hímringyóként) tíz év alatt rengeteget keresett, legalábbis saját bevallása szerint. Tanult Berlinben, Tokióban és Pekingben, majd 2013-ban kivándorolt Izraelbe, ahol katonai szolgálatát az izraeli haderők nemzetközi sajtóirodájánál teljesítette.

Németországba visszatérve politikusnak állt, egy rövid CDU-s kitérő után a szélsőjobboldalinak nevezett AfD politikusa lett. A párt zsidó tagságát képviselő csoportnak az elnökhelyettese, a 2021-es szövetségi választásokon már Berlin Neukölln negyedének jelöltje volt, valamint tartományi szinten az AfD listájának jelöltje a 6. helyen.

Goldhammer civilben egy politikai kampányokat szervező ügynökséget vezet, és olyan provokatív választási anyagot sikerült összehoznia saját részre, hogy azzal magára haragította a Németországban élő török közösséget. A saját, valamint a berlini tartományi parlament képviselője, Frank-Christian Hansel számára készített plakátokon ugyanis a Török Köztársaság alapítójának fotóját használták. Mustafa Kemal Atatürk képmása mellé pedig azt írták, hogy „Atatürk is az AfD-t választaná”.

A valóban jobboldali pártok jellemzője, hogy a normalitás mellett állnak ki, így nyilvánvaló, hogy nem normális az, hogy miközben Goldhammer az AfD politikusa, az jobboldalinak nevezze magát; pedig messze nem ő az egyetlen: a párt társelnöke az az Alice Weidel, aki leszbikusként egy nővel él bejegyzett élettársi kapcsolatban.

A nyíltan homoszexuális, korábbi drog- és deviáns szexfüggőségét, valamint szexmunkás múltját büszkén és nyíltan vállaló Goldhammer a filmesek kérését elfogadva kamera elé állt, hogy dokumentumfilmet készíthessenek róla. Dúsgazdag férfi párjával élve úgy érzi, megengedheti anyagilag, hogy főállású politikus legyen – csak történetesen úgy küzd az illegális bevándorlás ellen, hogy közben saját párja kínai…

Homoszexuális külügyminisztere lehet Trumpnak

(Humen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Több ezer zsáknyi aranyat és kincset találtak cseh régészek egy ásatáson

Csehország északkeleti részén, Hradec Králové környékén, egy új autópálya...

Farkasok a nyári melegben: vizes képzést tartottak a Mátrában

Ahogyan a hideg téli fagyokban is gyakorolják a katonai...

ELTE jogi szakértő: nincs elegendő bizonyíték arra, hogy Izrael népirtást követne el

Egy nemzetközi jogi szakértő szerint nincs bizonyíték, hogy Gázában...

Szlovénia hivatalosan is megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel

Szlovénia megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel, mivel az ország kormánya...

Mezőkeresztes mégsem állítja meg a cigány betelepülőket?

A Borsod vármegyei Mezőkeresztes nemrég olyan rendeletet hozott, mely...

Kategóriák

Normalitáspárti fordulatot vettek a LinkedIn közösségi irányelvei?

A LinkedIn valamilyen oknál fogva módosította közösségi irányelveit, mégpedig...

Legalizálta a buzulást Saint Lucia

Saint Lucia esetében eddig a gyarmati időkből megmaradt törvények...

Az egyik túszról közölt videót az Iszlám Dzsihád

Az Iszlám Dzsihád közzétett egy videót egy izraeli túszról,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55