Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Lehet ők is a gázai áldozatok között vannak már.

A gázai áldozatok 70%-a gyermek és nő

Az ENSZ jelentést adott ki a gázai áldozatok kor- és nemi csoporthoz való tartozásáról. Ebből derül ki, hogy nagyrészt gyermekeket és nőket ölt meg az IDF.

Pénteken mutatta be az ENSZ-hivatal a Gázai övezet háború halálos áldozatairól szóló jelentését. E szerint a gázai áldozatok csaknem 70 százaléka nő vagy gyerek volt a 2023 novembere és 2024 áprilisa közötti időszakban. A palesztin terület egészségügyi minisztériuma 34 500-ban adta meg a halálesetek számát: az ENSZ emberi jogi főbiztosi hivatala ebből egyelőre 10 ezret igazoltnak tekint, és a statisztika alapjául tett meg, írja az MTI.

4 500-ban adta meg a halálesetek számát: az ENSZ emberi jogi főbiztosi hivatala ebből egyelőre 10 ezret igazoltnak tekint, és a statisztika alapjául tett meg, írja az MTI.

Az ENSZ-hivatal szerint a háborúban a felek a vizsgált időszakban a legkülönbözőbb módokon megsértették a nemzetközi jogot. Ezeknek az eseteknek a nagy része háborús vagy emberiesség elleni bűncselekménynek, a legrosszabb esetekben pedig népirtásnak minősíthetők.

A háború, különösen pedig az izraeli hadseregnek az egész övezet elleni totális ostroma a legsúlyosabban a civileket sújtotta.

Az izraeli erők cselekedetei példátlan mértékű halálozást, sebesülést, éhínséget és tömeges megbetegedést okoztak. Ezeket súlyosbította, hogy az izraeli kormány törvényellenes módon és következetesen nem tette lehetővé a humanitárius segítség bejutását a Gázai övezeti civilekhez, az izraeli hadsereg rombolta a polgári infrastruktúrát is, valamint többször és tömegesen arra kényszerítette a civileket, hogy hagyják el lakhelyüketm, ezzel jelentősen növelve a gázai áldozatok számát.

Az ENSZ-hivatal a jelentésben elítéli a Hamászt és a többi kisebb palesztin iszlamista szervezetet is jogsértéseikért, amelyek szerinte szintén minősülhetnek háborús vagy emberiesség elleni bűncselekményeknek, mint például a fegyvereseik által elkövetett gyilkosságok, a kínzás, a nemi erőszak és a túszejtés. Ezeket a bűncselekményeket zömmel egyetlen napon, 2023. október 7-én követték el előre jól megtervezett és összehangolt támadásukkal a dél-izraeli települések ellen. Ennek a támadásnak 1206 halálos áldozata volt, főleg civilek, és a palesztinok több száz embert elhurcoltak magukkal túsznak a Gázai övezetbe.

A Hamász egészségügyi minisztériuma nem tesz különbséget a civilek és a fegyveresek között, amikor megadja a halálos áldozatok és a sebesültek számát. Legfrissebb adataik szerint majdnem 43 500 a palesztin halottak száma – olvasható a jelentésben. De ha ezeknek is 70%-a nő és gyermek…

Izrael ENSZ-nagykövetsége szerint a hivatal jelentésében abszurd

Izrael ENSZ-nagykövetsége szerint a hivatal jelentésében abszurd következtetésekre jut, és rögeszmésen ördöginek írja le Izraelt.

Porig akarják rombolni Dél-Libanon területét a cionisták – válogatás az elhallgatott háborús bűncselekményekből

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

2026. 08. 28.