Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Bese Gergő bejelentette, hogy folytatná papi hivatását

Facebook posztban jelentkezett a homoszexuális kalandjai miatt botrányba keveredett egykori pap, aki elvonulása utáni első posztjában az újságíróknak üzenve azt írja: Bese atya „ügyét” túltolta a média.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ismeretes, szeptemberben robbant a botrány, miszerint a jobboldali-konzervatív körökben évek óta otthonosan mozgó Bese Gergő még papként az előtárt bizonyítékok alapján kettős életet élhetett, homoszexuális kapcsolatokat tartott fenn és orgiákra járt.

Az inkább passzív-agresszívnak mondható írásában a papi szolgálat alól már a botrány kirobbanása idején felfüggesztett Bese most az újságíróknak üzen. Azt írja: az  elmúlt időben több alkalommal is járt külföldön, olyan meghívásoknak tett eleget, amelyeket azoktól kapott, akik “gyalázatosnak tartották a média hecckampányát ellene és szerettek volna segíteni abban, hogy erőt gyűjtsön a talpra álláshoz”. Bese azt is leszögezi, hogy a papi szolgálat alóli felmentése az egész világra kiterjed, így biztosan nem láthatták misét celebrálni.

Az egykori pap jövőjével kapcsolatban is megosztott néhány részletet a nyilvánossággal. Azt írja: szeretné folytatni “küldetését”, konkrétumként pedig ismerteti: volt lehetősége négy püspököt megkeresni Ausztriában, akiknek szakmai önéletrajzát átadva kért lehetőséget arra, hogy amennyiben szükség lenne a szolgálatára, rendelkezésre áll.

Én hiszek az Isteni irgalmasságban, vallom a bűnbocsánat és megbocsátás kegyelmét, ezért nem fogadom el, hogy az elmúlt 11 éves papi szolgálatom így érjen véget! A hívek visszajelzései alapján jó lelkipásztor voltam! Szeretném egyszer folytatni is ezt a küldetésemet, még ha azoknak nem is tetszik, akik nem ismernek, egyházellenesek, elutasítják az Istent és fröcsögnek, magukat mindentudónak/mindenhatónak beállítva

– olvasható a posztban.

Újabb buzi-ügy: Bese Gergő „sztárpap” buzisága egyszerre kellemetlen a Katolikus Egyháznak és a Fidesznek is

(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió)

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.