Megerőszakolta, majd kivégezte a 91 éves nénit az elmebeteg sorozatgyilkos

A rendőrség letartóztatott egy magyar férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt és meggyilkolt egy 91 éves idős nőt Bécsben. Nem ez volt az első eset, ugyanis a sorozatgyilkos már harmadszorra követett el kísértetiesen hasonló gyilkosságot.
Amerikát is elérheti Észak-Korea rakétája

Észak-Korea rakétát tesztelt, mellyel akár az USA-t is elérhetik, ha ahhoz lesz kedvük. A sokáig magára hagyott, bezárkózott összeomlás szélén állónak kikiáltott kommunista diktatúra úgy tűnik, hogy rejteget még veszélyeket.
Továbbra sem a Turult helyezték műemléki védelem alá
Bár Lázár János október 22-én bejelentette, hogy műemléki védelem alá helyezi a Turul-szobort, ez eddig nem történt meg. Számos épületet műemléki védelem alá helyeztek, de a turul nincs közöttük. Frissítés: ideiglenes műemlékvédelmi státuszt kapott két évre>>>
Abortuszpárti britek: a terhességmegszakítást végző klinikákat védi a kormány az „erőszakos” ellentüntetőktől

Elképesztő intézkedést hozott a brit kormány, az abortuszt végző intézmények dolgozóit védi meg, ha netán bárki „ellenségesen” lépne fel velük szembe, az élet védelméért. Az abortuszpárti intézkedésnek a lényege, hogy a gyilkosságra készülő nők lelkét ne sértsék meg…