szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Amerikát is elérheti Észak-Korea rakétája

Észak-Korea rakétát tesztelt, mellyel akár az USA-t is elérhetik, ha ahhoz lesz kedvük. A sokáig magára hagyott, bezárkózott összeomlás szélén állónak kikiáltott kommunista diktatúra úgy tűnik, hogy rejteget még veszélyeket. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Kim Dzsongün észak-koreai vezető “nagy elégedettségének adott hangot” a sikeres tesztkilövés után, és a Hvaszong-19-et az interkontinentális ballisztikus rakéták “végső verziójának” nevezte. A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint Kim azt is kijelentette: országának “hegemón helyzete” a nukleáris fegyverek fejlesztésében “teljességgel visszafordíthatatlan”.

A “tökéletesített” Hvaszong-19 fegyverrendszert az észak-koreai hadsereg a Hvaszong-18-as rendszerrel együtt fogja használni “az állami nukleáris erők kiépítésének hosszú távú tervének megfelelően” – jelentette a KCNA, hozzátéve azt is, hogy a Hvaszong-19 lesz Észak-Korea védelmének “elsődleges eszköze”.

A japán és a dél-koreai védelmi tárca csütörtökön azt közölte, hogy a szomszédos országok légvédelmének elkerülése miatt nagy ívben, magas pályán repülő eszköz az Észak-Korea által valaha indított rakéták közül a leghosszabb időt töltötte a levegőben. A rakéta 86 percet repült több mint 7000 kilométeres maximális magasságban, ami felülmúlja a korábbi észak-koreai rakétakísérletek adatait.

Phenjan a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint egy új, szilárd hajtóanyaggal működő, az Egyesült Államok szárazföldi területeinek elérésére tervezett nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelhetett. Hozzáfűzték: Észak-Korea részben jövőbeli tárgyalási pozíciójának megerősítése céljából időzítette a kísérletet az amerikai választások előtti napokra.

Kiszivárgott felvételek: Észak-koreai katonák érkeztek egy orosz kiképzőbázisra (+videó)

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55