vasárnap, január 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fotót közölt az ügyészség az eurókban fetrengő kecskeméti striciről

Vádat emeltek hat kecskeméti férfi és öt kecskeméti nő ellen azért, mert németországi prostitúcióra bírtak nőket, keresetüket pedig elvették – számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tizenegy kecskeméti lakos ellen emeltek vádat, akik a vád szerint németországi prostitúcióra vettek rá nőket. A vádlottak a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket azzal vették rá az együttműködésre, hogy a hazaihoz képest kedvezőbb körülményeket és nagyobb bevételt ígértek.

Mint írták, a vádlottak – akik közül négyen testvérek, a többiek családtagok, rokonok – 2020–2022 között abból éltek, hogy főként Kelet-Magyarországról nehéz anyagi körülmények között élő nőket szerveztek be németországi prostitúcióra.

A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket azzal vették rá az együttműködésre, hogy a hazaihoz képest kedvezőbb körülményeket, nagyobb bevételt ígértek.

De olyan is volt, akit gyári munka ígéretével csaltak külföldre, és több esetben – így egy kiskorú lánynál is – szerelmi kapcsolatból eredő érzelmi kiszolgáltatottságot használtak ki. Hozzátették: a kuncsaftoktól kapott pénzt a vádlottak elvették a sértettektől, és volt, hogy az egészet megtartották.

Az ügyben a német és a magyar ügyészség együttműködésével a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozott. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a vádlottak közül a kiskorút is dolgoztató párost emberkereskedelem és kényszermunka súlyosabban minősülő esetével vádolta meg, és ezért velük és társaikkal szemben fegyház kiszabását indítványozta.

Emellett az ügyészség a bűncselekményekből jelentős anyagi hasznot szerző vádlottakkal szemben ingatlanok és gépjárművek elkobzását indítványozta. Az ügy a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik – adta hírül az MTI a közlemény alapján.

Családi vállalkozás – Saját élettársaikat is futtatták a szabolcsi stricik

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Szír Hadsereg bevonult Aleppó tartományba, összecsaptak a kurdokkal

A Szír hadsereg megkezdte a bevonulást az ország északi...

Transzügyekről dönt az amerikai Legfelsőbb Bíróság, tagállami szabályozás a tét

Hosszú évek óta gyakorlat már, hogy a transz sportolók...

Pert nyert a kirúgott LMBTQP-lobbista oktató a Pázmány ellen

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét azután bocsátották el,...

Trump vámmal bünteti azokat az országokat, akik kiállnak Grönlandért

Trump úgy próbálja megszerezni Grönlandot, hogy elvonja magáról a...

Kategóriák

A Szír Hadsereg bevonult Aleppó tartományba, összecsaptak a kurdokkal

A Szír hadsereg megkezdte a bevonulást az ország északi...

Transzügyekről dönt az amerikai Legfelsőbb Bíróság, tagállami szabályozás a tét

Hosszú évek óta gyakorlat már, hogy a transz sportolók...

Pert nyert a kirúgott LMBTQP-lobbista oktató a Pázmány ellen

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét azután bocsátották el,...

Trump vámmal bünteti azokat az országokat, akik kiállnak Grönlandért

Trump úgy próbálja megszerezni Grönlandot, hogy elvonja magáról a...

Amikor a beteg praktizál (I. rész) – Éveken keresztül dolgozott gyerekekkel a Pride-szervező

Ennyire hatásos a Fidesz tiltása: jónéhány állami intézetben dolgozott...

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55