Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Eddig tudta tartani a hátát a pedofil papokért, vajon mi lesz a további sorsa Dr. Tóth Tamásnak?

Érezte, hogy forró alatta a talaj, ezért „önként lemondott” az MKPK titkári tisztségéről Dr. Tóth Tamás, aki 3 olyan papot is „bevédett”, akik mind pedofil botrányba bonyolódtak, kettejük ellen pedig már büntetőeljárás is indult.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Magyar Kurír adta közre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményét, amely szerint Tóth Tamás október 23-án felajánlotta lemondását az MKPK titkári tisztségéről, amit pénteken – eddigi elkötelezett munkáját megköszönve – elfogadtak. Új titkárt később választanak.

A Válasz Online Facebook-oldalán írt arról, hogy forrásai szerint ez óriási fordulatnak számít az egyházban, az MKPK titkárait (legutóbb Veres Andrást, Német Lászlót, Mohos Gábort) ugyanis eddig rendre püspökké szentelték, de Tóth Tamást aligha fogják feljebb „buktatni” – hiába ambicionálta a kalocsa-kecskeméti érseki széket Bábel Balázs nyugdíjba vonulása után.

A Válasz Online korábban idézte Bábel Balázs érsek levelét. Azt írta, érsek- és püspöktársainak, hogy betegsége alatt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Tóth Tamás írt levelet a nevében, Bese Gergő plébánost védve. A püspökök előzőleg már vizsgálták a felelősségét Tóth Tamásnak, aki állítólag a nemrég kirobbant pedofil ügyeket, egyházi szexbotrányokat püspökkari titkárként segített „elrendezni”. Ezt ő tagadta, korábban pedig Veres András elnök a Válasz Online kérdéseire csak annyit reagált, hogy a témát az MKPK-n belül tisztázzák majd.

Ő volt a kapocs a kormány és az egyház között, nem túl tisztességesen

A Válasz Online szerint Tóth Tamás ugyanakkor nem volt akárki; a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként tartották számon mindkét oldalon. Az biztos, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes négy éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el áldozatos munkáját. Vadai Ágnes meg is kérdezte a minisztert, kapott-e tájékoztatást a Tóth Tamás által „elrendezett” ügyekről. Semjén Zsolt azt írta, kánonjogi ügyek nem tartoznak rá.

Az ellenségeit ellehetetlenítette, bosszúálló típus volt, miközben szerette, ha Monsignorénak szólították a plébánián

– mondták a Telexnek egyházi forrásai. Szerintük köztudott volt, hogy ő tartja a kapcsolatot az egyház és a kormány között, politikai szerepéről pedig úgy fogalmaztak:

„tudta mindig, milyen váltót hova kell állítani.”

Ám botrányai utolérték: a titkárral „volt korábban is baj, de most ez égett a körmére”. A portál szerint maga híresztelte, hogy ő lesz Bábel utódja, de állítólag több pap is jelezte: nem szívesen maradnak, ha Tóth érsek lesz.

Belebukhat a Püspöki Konferencia titkára a deviáns papok körüli botrányba?

„Ministránsfiú-tartás” – Szövetségesként mindenki titkolt valamit? (2.rész)

„Ministránsfiú-tartás” – A „simogató szeretet” és a pedofília (3.rész)

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.26.)

Újra felkerültek a szivárványos rongyok; Izraeli chip az új iPhone-ban; Migránsok halálra vertek egy francia fiút – Telegram posztjaink (2026.06.26.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.

Izraelt szétfeszítik a belső feszültségek: legnagyobb ellenfele saját maga

A zsidó lakosok 55%-a a belső polarizációt és az egyet ...

Közel-Kelet

2026. 06. 27.

A szivárványcsaládokban élők több bántalmazást szenvednek el és rosszabbul teljesítenek, mint a normálisban felnövők

A Nyugaton (és sajnos egyre jobban Magyarországon is) általánosan elfogadott ...

LMBTQP

2026. 06. 26.