Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Hadseregbe való jelentkezéssel úsznák meg a börtönt az ukrán pedofilok

Úgy látszik, mégis akad olyan, aki szívesen állna az ukrán hadseregbe. Például azon pedofilok, akik a besorozással úsznák meg a börtönt, önként jelentkeztek golyófogónak, de úgy tűnik, a hadügy elutasította a kérésüket.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az ua-reporter értesülése szerint Kárpátalján azért nem állítottak bíróság elé két hadköteles, kiskorúak elleni nemi erőszakot elkövetett férfit, mert besorozták őket az ukrán hadseregbe.

A portál úgy tudja, hogy a pedofil férfiak önként jelentkeztek a seregbe azért, hogy ne kerüljenek börtönbe. Erről a sértettek jogait védő Miller jogvédő társaság számolt be. Közlésük szerint a gyanúsítottak idén márciusban töltötték be a 18. életévüket, és most kérték, hogy mozgósítsák őket. Holott nincs semmilyen katonai tapasztalatuk, nem tartalékos katonák és kizárólag saját kérésükre sorozhatják be őket a seregbe.

Ugyanakkor a hadügy hivatalos közlésében tagadja, hogy a pedofíliával vádolt férfiakat mozgósították.

Az igaz, hogy a két fiatalember kérelmezte a mozgósítást, s hogy szerződéses katonai szolgálatot vállalnának, ám a hadügy elutasította a kérésüket. Közölték viszont, hogy a védelmi tárca utasításba adta az eset további kivizsgálását, amely feladatot a DBR (állami nyomozó iroda) hatáskörébe helyezte.

Digitális diktatúra: Ukrajnában letiltják a sorozást elkerülők bankkártyáit

Újabb kényszersorozott halt meg Ukrajnában

(Kárpát Hír nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.