szombat, november 8, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ismét hazánkat szidja az antifa terrorista

A Corriere della Sera online felületén megjelent cikk szerint Ilaria Salis Torino városában panaszkodott a magyar börtönkörülményekről.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A szélsőbalos terrorista szerint Budapesten szörnyű börtönkörülményeket tapasztalt meg. „Találkoztam lányokkal, akiknek orvosi segítségre és teljesen más típusú szállásra volt szükségük” – mondta Salis

A legtöbb ember kisebb bűncselekmények miatt van börtönben, ugyanakkor találkozott olyan hátrányos helyzetű emberekkel, akik a társadalom peremen élnek és – legalábbis szerint – önhibájukon kívül kerültek börtönbe.

Konfliktus nélkül nincs demokrácia. A harcok nem szűnnek meg

– hangzott el többször a szélsőbalos üzenet.

Ilaria Salis, EP-képviselő látogatást tett a torinói szociális központban és börtönben, de ez a jobboldalról
vitákat váltott ki a városban – közölte az online cikk.

Mint ismert, Ilaria Salis – egy szélsőbaloldali banda tagjaként –  találomra járókelőket vertek össze Budapest utcáin. Az európai zöldek viszont az Európai Parlamentbe menekítetté, így a mentelmi joga miatt szabadon kellett engedni az előztes letartóztatásból. Azóta Strasbourgban szidja Magyarországot – a képmutatásra Orbán Viktor is felhívta a figyelmet.

Ilaria Salis képviselőként folytatja a pofátlankodást – Reagált Toroczkai is (Frissítve)

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Vádemelést javasol a rendőrség a Pécs Pride főszervezője ellen

Vádemelést javasol a Pécs Pride főszervezője ellen a Baranya...

120 településen rendelettel gátolják a kiilleszkedett cigányok beköltözését

A nemrég elfogadott önazonossági törvény lehetőséget ad arra, hogy...

Mégsem lesznek fizetősek a telefonos értesítések az OTP Banknál

Október 18-án hivatalos közleményben cáfolta a Bank, hogy fizetni...

Már bánja a pedofil cigány, hogy megfojtotta 12 éves barátnőjét

Tavaly szeptemberben fojtott meg egy 12 éves lányt Nyíregyházán...

Valódi fenyegetést jelent a terrorszervezetté nyilvánított Antifa, de csak a hazafiak szállnak szembe velük

Viperával és kalapáccsal támadnak járókelőkre, vagy rendőrnek adják ki...

Kategóriák

Egy egész generációt áldoz fel a társadalmunk a digitalizáció érdekében?

Sérült vagy fejletlen idegrendszerrel kerülnek az óvodába, iskolába a...

Megvan a megoldás a szőlők pusztulását okozó aranyszínű sárgaság ellen!

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet négy éven keresztül vizsgálta, hogy...

Azok a “gonosz muszlimok”: Szent Mária metrómegálló nyílt Iránban

Egy új metróállomás, amelyről az egész világ beszél –...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55