szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A főváros szabadulna a Biodómtól, de a kormány nem veszi át

A főváros egyre nehezebben viseli a Biodóm fenntartásának terheit: 2024-ben eddig 380 millió forint bevétel keletkezett, miközben a kiadások már meghaladták a 600 milliót. A befejezés több tízmilliárdba kerülne, amit a főváros nem tud fedezni, így szívesen lepasszolná a projektet a kormánynak, de eddig hiába várják, hogy valaki átvegye a kulcsokat.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egyre nagyobb anyagi teher a főváros számára a Biodóm állagmegóvása. A Fővárosi Állat- és Növénykert 2024-ben 380 millió forint bevételre tett szert az épület hasznosításából, ugyanakkor szeptemberig már 603 millió forintot kellett rákölteni. A főváros a félkész Biodóm elbontásáról beszél, mert nincs pénz a befejezésére, de erről a kormánynak kell döntenie.
A Fővárosi Állat- és Növénykert több pályázatot is kiírt a Biodóm jövő évi karbantartási feladatainak elvégzésére. Nettó 360 millió forint értékben egy évre szóló keretmegállapodásokat kötnének az építmény állagmegóvására.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója elmondta, hogy 2024-ben eddig nettó 380 millió forint bevételre tett szert a létesítmény hasznosításából az állatkert, míg szeptemberig 603 milliót kellett rákölteni.
Az állatkert több módon is igyekszik hasznosítani az építményt: a Fővárosi Önkormányzat többször bérbe vette már, és itt volt a World Press Photo 2024 kiállítás is, viszont a rendezvénytérként való hasznosításból befolyt összeget elviszi a létesítmény állagmegóvása és a szükséges karbantartási munkák.

Ki a felelős?

Kiss Ambrus megjegyezte ugyanakkor, hogy mindez csak kármentés, és bármilyen jól hangzik is a rendezvénytérként való hasznosítás, ez nem lehet a végleges irány, a valódi megoldás a kormány kezében van. Hozzátette, hogy a Fővárosi Önkormányzat át is adná a létesítmény kulcsait, mint mondta, 2022 óta próbálja átadni az épületet az önkormányzat, de nincs, aki átvegye.

Az viszont nem járja, hogy a kormány belekezd valamibe, azután nem tudja megoldani, és rálőcsölné a feladatot a Fővárosi Önkormányzatra, legyen szó akár a biodómról, akár a HÉV-üzemeltetésről, miközben elviszi a pénzünket is

– emelte ki Kiss Ambrus.

A főváros korábban megvizsgálta az épület befejezésének és hasznosításának alternatíváit, és kiderült, hogy a létesítmény nem nagyon használható jelen formájában másra, a befejezéshez több tízmilliárd forintra lenne szükség, amire a fővárosnak nincs forrása, az elbontásról pedig a kormánynak kell döntenie.

Eltűnt a Fénydómból a lézerpadló

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55