Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

12-25 ezer dollárt kell fizetni, ha nem akarsz Ukrajnáért meghalni

Az ukránok előszeretettel sorozzák be a kárpátaljai magyarokat, amit szinte csak pénzzel lehet elkerülni. Több ezer dollárt próbálnak épp összegyűjteni az ungvári járásban ott maradt magyarok, azért, hogy megváltsanak egy hallássérült rokkantnyugdíjas férfit, akit pár hete vittek el a sorozók. Csapon intézte a hivatalos ügyeit, amikor az utcán egy autóból elé ugrott több egyenruhás. Lefogták, a járműbe tuszkolták. Ha nem sikerül megváltani az életét, azt mondják, őt is a frontra fogják vinni – olvasható a Magyar Jelen oldalán.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A múlt héten jelentek meg nagy létszámban a toborzók a kárpátaljai magyar településeken. Kárpátalja eddig a béke szigete volt. Ugyan a behívót is itt megkapta mindenki, aki hadköteles, voltak ellenőrző pontok is, és akarata ellenére elhurcolt emberekről is voltak hírek, de néhány esetben. A nyár vége óta fokozódott a helyzet. Egyre többször indult a riadólánc, hogy senki se menjen ki a házából, mert a települését sorozók járják.

Egy hete mint a sáskák úgy lepték el az egyenruhás, fegyveres katonák Ungvárt, Csapot, Munkácsot, Beregszászt és már várhatóak több faluban is.

A menekülésnek, kimentésnek helyi forrásaink szerint egyetlen módja maradt. A pénz. Sok pénz.

“Egyre durvább a helyzet. Már az utcára, sőt a kapuig nem merünk kimenni sokan. Civil autókkal járnak. Ha férfi embert meglátnak, azonnal igazoltatják. Már nem csak kézbesítik erőszakkal a behívót. Szó szerint elrabolják az embereket” 

– fogalmazott egy több gyermekes kárpátaljai apa, akit szintén, bármelyik nap megfoghatnak és a frontra vihetnek.

Bár mindenki már a saját életét félti, a kárpátaljai magyarság összetartását nem sikerült megtörni. Ahogy lehet, próbálnak egymásnak segíteni.

“Már csak pénzzel lehet. A kapcsolatokkal nem érsz el semmit. Tarifa van. Egy egészséges, életerős, fiatal hadkötelest 25 ezer dollárral lehet megváltani. Akinek egészségügyi problémája van, vagy idős, azt kevesebbért. Átlagosan 12.000 és 25.000 dollár (4,5 millió – 9 millió forint) között mozog az összeg, amit a toborzó főnöknek fizetni kell

– mondta Magyar Jelen forrása.

Az információt mások is megerősítették Kárpátaljáról, más településekről. A téma a telegramon is futótűzként terjed zárt csoportokban.

Most éppen egy rokkantnyugdíjas, hallássérült férfi megváltására gyűjtenek. Őt állítólag már 4000 dollárért kiadnák.

“Csapról hurcolták el. Hivatalos ügyeket intézni ment be a városba. Azt gondolta, őt úgy sem viszik el, hiszen mi hasznát vennék a fronton egy süket embernek. Tévedett”

-jegyezte meg informátor.

Az elmúlt napokban több tucat kárpátaljai magyart fogtak össze az utcákon, erővel, civil autókba tuszkolva őket. Az első út a toborzó irodába vezetett, majd onnan rövid kiképzés és irány a front. Már ha van kiképzés. Olyanról is hallottunk, akit azonnal a terepre vezényeltek. Többekről azóta nem is hallott a családja.

A Telegram oldalunkon rendszeresen osztunk meg felvételeket az ukrán toborzásokról:

Halálra kínozták a toborzótisztek a kárpátaljai férfit

( Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.