szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Perel a Holodomor múzeum dagadt vezetője, amiért kövérnek nevezték

Még tavaly októberben indított pert Leszja Haszidzs, amiért Klim Bratkovszkij ügyvéd dagadtnak nevezte. Mondjuk ebben pont igaza van, mert a nőnek gyakorlatilag saját gravitációs mezeje van. El is utasította a bíróság az ügyet, de azért fellebbeznek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

2023 júliusában Klim Bratkovszkij a közösségi médiában azt írta, hogy

“Haszidzsak mérete az éhínség emlékének „megcsúfolását” jelenti, és hogy a múzeum élére olyasvalakit kellene állítani, aki tudja, mi az éhínség.”

Haszidzhak tavaly októberben pert indított Bratkovszkij ellen, azt állítva, hogy megjegyzései „elnyomást” és „hosszú távú diszkriminatív üldözést” jelentenek.

Szerdán egy kijevi kerületi bíróság elutasította az ügyét. Az Ukrajnai Női Jogászok Szövetsége, amely Hasidzhakot képviselte, bejelentette, hogy fellebbezni fog a döntés ellen.

„Ez a per nemcsak a becsületem védelmét jelenti, hanem más nők támogatását is, és egyértelmű állásfoglalás: a hallgatással újabb gyűlölködők kezét szabadítjuk fel”

– mondta Haszidzhak egy évvel ezelőtt, amikor bejelentette a Bratkovszkij elleni feljelentést.

A női jogászszövetség azzal érvelt, hogy a perre azért volt szükség, hogy precedenst teremtsen a diszkrimináció elleni küzdelem terén. Okszana Huz, a Haszidzhak nevében érvelő ügyvéd szerdán azt mondta, hogy ez

„fontos lépés lenne egy olyan demokratikus társadalom megerősítése szempontjából, amelyben nincs helye a diszkriminációnak, és a szólásszabadságnak vannak határai, mert az egyik ember joga ott ér véget, ahol a másiké kezdődik”.

Haszidzsak 2023 augusztusában a Vogue Ukraine címlapján pózolt. Ez arra késztetett néhány prominens ukrán személyiséget, hogy Bratkovszkij megjegyzései mellé álljon, míg mások megvédték a múzeum vezetőjét, és azzal érveltek, hogy a nőket nem szabad megszégyeníteni a külsejük miatt, hanem csak a szakmai érdemeik alapján kell megítélni őket.

Hasidzsak 2022 júliusában vette át a „Holodomor Múzeumot”, miután az előző igazgatót kirúgták, többek között azért, mert meghamisította az éhínség állítólagos áldozatainak számáról szóló tanulmányokat.

(Pesti Hírek nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55