Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Mentik a kormányok az állampolgáraikat Libanonból – Vasárnap száll fel az utolsó Britt gép

Vasárnap indul Bejrútból az utolsó olyan repülőgép, amelyet a brit kormány bérelt a Libanonból távozni kívánó brit állampolgárok elszállítására. A londoni külügyminisztérium szombati bejelentése szerint a csökkenő igények miatt jelenleg nincsenek tervek újabb bérelt járatok indítására.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A brit kormány által bérelt első gép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről, és a külügyi tárca szombati adatai szerint több mint 250-en távoztak az azóta indított charterjáratokon.

A minisztérium már az első járat bérléséről szóló tájékoztatásában közölte, hogy a további chartergépekről az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd. A vasárnap induló, egyelőre utolsónak szánt járat esetében is érvényes az a szabály, hogy a repülőgépekre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve gyerekeik szállhatnak fel. Ha a házastárs vagy élettárs nem brit állampolgár, csak akkor szállhat fel a repülőgépre, ha van nagy-britanniai beutazási engedélye.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság szombati beszámolója szerint egy brit férfi panaszt emelt a londoni belügyminisztériumnál, mert libanoni feleségét, akinek sem brit útlevele, sem beutazási vízuma nincs, a brit hatóságok nem engedték fel az egyik charterjáratra. A gépre csak a házaspár 16, illetve 19 éves gyerekei szállhattak fel. A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra.

A külügyminisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket. London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra. A külügyi tárca tájékoztatása szerint az egység parancsnoksága készenléti terveket állít össze „lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”.

A brit légierő legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik. Nagy-Britannia ezen a támaszponton eddig is jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztatott, emellett a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.

Több állam is hasonlóan járt el, kína több mint 200 embert evakuált a régióból, Dél-Korea pedig 97 polgárát juttatta ki.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/05/zarotuz-izrael-letjogosultsaga-es-a-kozel-keleti-haboru/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/05/keresi-a-gyenge-pontokat-hezbollah/

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.