Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Több ezer ember személyes adata szivárgott ki a magyar fejvadász végtől

A cég adatbázisából a személyes adatok és elérhetőségek mellett olyan megjegyzések is kiszivárogtak, amivel a cég munkatársai jellemezték az adott egyént.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Több ezer ember adatai kerültek nyilvánosságra azzal, hogy kiszivárgott a Switch IT KFT. fejvadászcég egy belsős adatbázisa. A táblázatban személyes adatok mellett még azok a megjegyzések is szerepelnek, amelyeket a cég munkatársai fűztek a telefonon megkeresett potenciális munkavállalókhoz, így például olyanok szerepelnek mellettük, hogy “Elköszönés nélkül lerakta. Paraszt pasas”, “Asperger szindrómás, vezetői pozícióra nem jó”, “Apja meghalt, nem érdekli új lehetőség” vagy épp “NE KERESSÜK!! Kekeckedett és kikérte magának, hogy mi honnan tudjuk a számát”.

A lap szerint feltehetően egy hiba miatt lett véletlenül nyilvánosan elérhető az adatbázis, amelyben munkakörökben osztott listákban összesen hétezer nevet számoltak össze, igaz, volt olyan név, amely többször is szerepelt. A kiszivárgott táblázat egy valós adatokkal feltöltött tesztadatbázis lehet a portál szerint. A listákon többnyire informatikusok szerepelnek, mellettük építőmérnök, jogász, könyvelő, villanyszerelő, lakatos is van a táblázatban, de ismert nevek, például egy nevesebb etikus hekker adatai is nyilvánosságra kerültek.

A kiszivárgott adatok között általában az érintettek e-mail címe, telefonszáma és LinkedIn-profilja szerepel szakmai részletek mellett, de az életkor és a bérigény is fel van tüntetve egyeseknél. A Telex szerint a szivárgás megkönnyítheti az adathalász támadók dolgát, ha például a táblázatban szereplő valamelyik személy munkahelyéhez keresnének belépési pontot.

A Switch IT Fejvadász és Tanácsadó Kft-nek a kiszivárgott adatbázis szerint több mint 1200 céges partnere van, a vállalat honlapja cikkünk írásakor nem volt elérhető, de korábban többek között az szerepelt rajta a Telex szerint, hogy “A közvetlen megkeresés és IT fejvadász tevékenység során a legfontosabb szempont a diszkréció”. A lap kérdéseket küldött a Switch IT-nak és a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hivatalhoz (NAIH) is, a cikk közléséig nem kaptak választ.

(HVG nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.