Mennyire volt eredményes az iráni rakétazápor?

Látványos és kimondottan impozáns látványt nyújtott az iráni rakétazápor (amihez csatlakozott Jemen és a környező ellenállók), azonban az eredmény nem tűnik túl vaskosnak, de erődemonstrációnak kiváló volt, és pszichológiailag is adott a szövetségesi rendszernek egy komoly lendületet.

Számos videót közzétettünk mi is a Telegram-csatornánkon, ahol élőben közvetítettük az eseményeket. Ezen cikkben összefoglaltuk a történéseket percről perce. Most arra koncentrálunk, hogy milyen eredménnyel zárult az iráni akció.

Ami mindenképpen Irán mellett szól, hogy megmutatta, hogyha nagyon akarja, akkor tényleg meg tudja szórni Izraelt. 200 rakétát indított, köztük a legújabb hiperszonikusokat is, amik áthatoltak a Vaskupola védelmi rendszerén, sőt, mintha lefagyasztották volna azt, ugyanis a többi rakéta is folyamatosan csapódott be. A Nevatim légibázisnál készült felvételek (leglátványosabb alább, többi a Telegramunkon a tegnapi naphoz görgetve):

A Nevatim légibázis azért ikonikus célpont, mert itt állomásoznak az ötödik generációs F-35-ösök is, illetve a 69. légiszázad F-15-ösei is, amikkel Nasrallahot ölték meg. Arab és perzsa források szerint 20 darab F-35-ös meg is semmisült és gyakorlatilag az egész légibázis.

A Moszad-központjánál még kérdőjeles, hogy mi történt. Keringenek romokról felvételek (mi szándékosan nem úgy tettük ki, hogy a Moszad-főhadiszállása látható rajta), miszerint ez az izraeli hírszerzés volt épülete, de olyan felvételek is, amelyek azt mutatják, hogy csak az épület mellé csapódott be rakéta. Mindenesetre látványos lett a találat:

Áldozatok gyakorlatilag nincsenek: több könnyebb sérült van, akiket lehulló törmelékek sebesítettek meg. Egyetlen halottról tudunk, akit egy lezuhanó rakéta ütött agyon. Jordániában lőtték le a rakétát, és egy palesztinra hullott rá. Azért volt ilyen kevés áldozat, mert kiürítettek minden épületet, az egész izraeli kormányzat is egy bunkerben kényszerült kuksolni órákat. Korábban arról szóltak a hírek, hogy Irán szólt előre. Azonban a Pentagon később cáfolta, hogy kaptak volna előzetesen tájékoztatást Irántól: viszont ők észrevették műholdakról a készülődő indításokat és figyelmeztették Izraelt.

A támadás pszichikai töltete volt a legerősebb: a Hezbollah is csatlakozott a rakétázáshoz, illetve Metula (legészakibb pontja az izraeli-libanoni határnak) térségében lévő izraeli erőket lőttek. A Hamász Gázában indított rohamot – ismeretlen eredménnyel. Az egész muszlim világ ünnepelt: gázaiak, ciszjordániaiak, perzsák és libanoniak tódultak az utcára. Jól mutatja az érdeklődést a rakétazápor iránt, hogy csúcsidőben még a Telegram-szerverei is lefagytak, ugyanis ez az a platform, ahol bemutatták a videókat. A judeokrata média leginkább csak a támadás elejéről hozott le videót, amikor még a Vaskupola elfogott néhány rakétát.

Az akcióról azt lehet elmondani, hogy nem volt 100%-os, nagyobb volt ismét a füstje mint a lángja, de már komolyan lehetett venni, illetve a sok-sok ígérgetés, fenyegetés után láthattuk, hogy Irán kész valóban konfliktust vállalni, ha akar. Az arab világ elemzői szerint időszerű is volt: Irán gyakorlatilag csak tűrte az ellene és szövetségesei elleni izraeli akciókat, miközben csak az öklét rázta. Mind a jemeniek, mind palesztinok és a Hezbollah is (főleg Nasrallah halálával) kezdte elveszíteni a türelmét és megingott a bizalmuk a szövetségben. Iránnak nem volt más választása, mint komolyan vehető csapást indítania.

(Szent Korona Rádió)

Kitört a harmadik libanoni háború: Rakétazápor hull Tel-Avivra

 

Egy rövid elemzés Izrael libanoni szárazföldi offenzívájáról