Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ha nem tudod mi hiányzott eddig Budapestről: Itt a guruló zsinagóga

A Köves Slomó vezette EMIH-nek hála most már micvamobil járja Budapest utcáit. A guruló zsinagógát hétfőn adták át, ezzel ez lett az első micvamobil Magyarországon, de reméljük az utolsó is…

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az MTI tájékoztatása szerint a jármű naponta egy-két órán keresztül a Cipők a Duna-parton emlékműnél lesz megtekinthető, a fennmaradó időben pedig Budapest utcáit járja majd, hogy a város különböző pontjain érjen el zsidókat, és segítse őket egy-egy micva, vagyis tórai parancsolat, jócselekedet végrehajtásában.

A kapott háttéranyag szerint az első micvamobilok a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi kezdeményezésére indítultak útnak az Amerikai Egyesült Államokban 1967 nyarán. A járművek az amerikai, identitását lassan elvesztő zsidóság megszólításának, az asszimiláció elleni harcnak az eszközei.

Az első micvamobilok a Hertz autókölcsönző cég zsinagógákká átalakított teherautói voltak zsidó könyvekkel és vallási kellékekkel, egyebek mellett tefillinnel vagyis imaszíjjal és sábáti gyertyákkal felszerelve.

Ezeket a mobil zsinagógákat fiatal jesiva tanulók és rabbik vezették, akik igyekeztek az utcákat járva megszólítani a zsidókat, hogy hajtsanak végre egy-egy parancsolatot: a férfiak helyezzék fel az imaszíjat, a hölgyek vigyenek magukkal egy-egy szombati gyertyát, adakozzanak, vagy csak beszélgessenek egy kicsit a zsidóságról.

A háttéranyag szerint a micvamobil a zsidó identitás nyilvános vállalásával fontos paradigmaváltást jelentett az amerikai zsidóság életében.

Képgalériát is közzétett a „nagy eseményről” az MTI:

Slomó az átadáson

Hát persze hogy a kormány is képviseltette magát – a képen Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára

Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus és a Chabad-Lubavics irányzat magyarországi vezetője

Sófárfújás

A klasszikus holokausztozás mellé beemelték a Hamász-támadásról való megemlékezést is. Persze a a palesztin civilekről elfelejtenek megemlékezni, akiket Izrael meggyilkolt az elmúlt évtizedekben

Cipőbe szemetel a helyettes államtitkár

Sipákol a Mazsihisz a bosnyák szurkolók miatt

Becsődöl a holokauszt-biznisz? Nem szponzorálja tovább a kormány a Sorsok Háza projektet

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.