szombat, március 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

52 milliárddal számolta el magát Magyar Péter

Szentkirályi Alexandra határozottan reagált Magyar Péter legutóbbi nyilatkozatára, amelyben a Tisza Párt elnöke 52 milliárdos tévedést követett el Budapest költségvetésével kapcsolatban. Nem elég csak szavakat pufogtatni, az is fontos, hogy amit mondunk, az igaz és helytálló legyen. Magyarnak úgy látszik nem erőssége a szakpolitika, amivel feldobta a magas labdát.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Magyar Péter a minap a köztelevízióban úgy nyilatkozott, hogy Budapest 500 milliárd forintból gazdálkodik. Szentkirályi Alexandra Facebook-videójában erre úgy reflektált: itt csak egy szerény 52 milliárdot tévedett a Tisza Párt elnöke. Arra a kijelentésére, hogy a fővárostól az iparűzési adót veszi el a kormány, a fideszes politikus szerint alapvető fogalmakat kever össze az ellenzéki párt vezetője.

Az iparűzési adó a főváros bevétele, ami egyébként évről évre rekordot dönt. Idén 303 milliárddal tervezett a főváros, és további 259 milliárddal számolhatnak a kerületek. Ezek mind a saját bevételeik

– tisztázta a kormánypárt budapesti elnöke. Mint megjegyezte, más alapvető fogalmakkal sincs tisztában a Tisza Párt vezetője: nincs olyan, hogy BKK rendészet, valószínűleg itt a Fővárosi Önkormányzati és Rendészeti Igazgatóságra gondolhatott Magyar Péter. Szentkirályi hozzátette: ennek megerősítésére pedig korábban én magam tettem javaslatot, miszerint a rendőrökkel közös járőrözést emeljük vissza a 2019 előtti szintre.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy azért nem fog pártja fővárosi frakciójába beülni, mert nem tud egyszerre öt pozíciót ellátni. Szentkirályi Alexandra ezzel kapcsolatban megjegyezte, volt olyan idő, mikor nem okozott gondot neki egyszerre több pozíció után járó fizetéseket felvenni.

Szentkirályi szerint Magyar Péternek az elmúlt 24 órában több alkalma is lett volna nyilatkozni arról, hogy milyen háttéralkuk zajlanak közte és Karácsony Gergely között, de erről mégsem adott tájékoztatást. Mindkét politikus egyelőre erről csak annyit árult el a sajtónak, hogy még folyamatban vannak az egyeztetések, konszenzus eddig nem született, úgy vélik, csak ez esetben van értelme a tárgyalások tartalmáról beszélni a nyilvánosságnak.

A fideszes politikus Magyar Péter Budapesttel kapcsolatos napokban tett nyilatkozatait úgy értékelte: pártja fővárosi terveiről semmi sem derült ki, de világosan látszik, hogy fogalma sincs, hogyan működik, ezért a budapestiek jobban járnak azzal, ha nem ül be a közgyűlésbe. „De akkor már csak egyet szeretnék tőled kérni, hogy akkor ne kavard itt a limonádét a fővárosi ügyekben” – zárta szavai Szentkirályi Alexandra.

Csak a szokásos – megint hazudott Magyar Péter

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Kategóriák

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55