Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Elkezdődött a marakodás a Fővárosi közgyűlésben

Összeomlás szélén a fővárosi baloldali koalíció! Karácsony Gergely minden fronton próbálkozik, hogy megmentse a hatalmát, miközben a politikai szereplők egymás hátába döfik a kést. A Kutyapárt kiléphet a szövetségből, Vitézy Dávid a „baloldal bábja” lehet, és Déri Tibor átigazolása sem kizárt! Ki tart majd ki, és ki fordít hátat a főpolgármesternek?

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Annyi bizonyos, hogy a Fővárosi Közgyűlésben többség reálisan csak a balliberális pártok összefogásával jöhet létre, illetve ezzel kapcsolatban nyilvánosságra került, hogy a baloldali szereplők egyeztettek is egymással. Mondhatni, összenő, ami összetartozik – mondta el Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a Kutyapárt végül kihátrál a koalícióból.

– A körvonalazódó koalícióból bármikor bárki kiszállhat, ha a politikai érdekei azt diktálják. Éppen ez az egyik lényeges veszély a fővárosban élő emberek számára ebben az összetákolt együttműködésben

– mondta Zila, majd hozzátette, láthattuk, hogy már az előző ciklusban is csődhöz vezetett, hogy mindig minden szereplő igyekezett hasznot húzni a budapestiek ügyeinek intézéséből, adóforintjaik kezeléséből. Most pedig, a június 9-i választások eredményeként a minél nagyobb zsákmányra ácsingózó politikai erők száma csak nőtt.

Ugyanakkor a szakértő szerint elképzelhető, hogy a Kutyapárt kitáncolásának következményeként Karácsony Gergely egy megerősített Párbeszéd-koalícióval helyettesítené az MKKP-t.

– Számszakilag Déri Tibor átállása lehetséges, és az is ismert, hogy Újpest leköszönő polgármesterétől nem idegen a pártok közötti átigazolás, hiszen korábban a Momentum színeiben szerzett polgármesteri címet. A minimális többség ezzel együtt azt jelentené, hogy a koalíció a lehető legingatagabb lenne

– tette hozzá Zila. Vitézy Dávid főpolgármester-helyettesi kinevezésének lehetőségével kapcsolatban az elemző elmondta, a hírek szerint erre komoly a törekvés a Tisza Párt részéről, amely igyekszik kihasználni baloldalon belüli jelentős zsarolási potenciálját, így ugyanolyan bábbá tenni Karácsony Gergelyt, amilyen a főpolgármester az előző önkormányzati ciklusban is volt.

– Vitézy Dávid részéről komoly politikai hiba lenne, ha a baloldalhoz kötné magát, mert az ő népszerűsége mögött éppen az áll, hogy a választók szakmai teljesítménye és kompetenciája alapján ítélik meg. Ezt a tulajdonságát értelemszerűen annál jobban elveszíti, minél inkább kötődik egy politikai oldalhoz, márpedig Karácsony Gergely helyetteseként égető közelségbe kerülne a pártos világhoz

– jegyezte meg az elemző.

Segédhadtestek a láthatáron

A DK kétfős frakciója és Tüttő Kata helyzetével kapcsolatban az elemző kiemelte,

a baloldali koalíció – amit éppen most igyekeznek így-úgy összefércelni – éppen azt a veszélyt hordozza a budapesti embereknek, hogy a felek csak addig a mértékig működnek együtt, amíg a saját pozícióikat, hatalomhoz való hozzáférésüket biztosítani és maximalizálni tudják.

Ugyanakkor Zila János szerint van egyfajta egymásra utaltság a koalíció tagjai között, ennyiben pedig Karácsony számíthat korábbi partnereire, akikkel ráadásul megvannak a bejáratott kommunikációs csatornái.

A szakértő szerint biztos, hogy a választók érdeke és Budapest fejlődése nem szempont a politikai karrierépítéssel és a pártok küzdelmében történő érvényesüléssel szemben a főváros közgyűlésében.

Amint arról már korábban is beszámoltunk, folyamatosan változik a baloldali nagykoalíció terve a fővárosban. Sajtóinformációk szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt végül mégis kihátrálhat a szövetségből. Éppen ezért Karácsony Gergely a Párbeszéd frakcióját háromfősre duzzasztaná. Mindeközben pedig a főpolgármestert amolyan segédhadtestként továbbra is segítené a Demokratikus Koalíció frakciója.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/11/vitezy-es-karacsony-osszemelegedhetnek/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/01/karacsony-gergely-es-magyar-peter-informalis-egyeztetest-tartottak/

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.