Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Éveken keresztül praktizált egy kamu orvos Érden

A Pest vármegyei nyomozók a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján folytatnak eljárást egy 63 éves érdi férfi ellen közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Vesztegetés és más bűncselekmények elkövetése miatt indult eljárás egy érdi férfival szemben, aki éveken keresztül tevékenykedett úgy egészségügyi vállalkozóként, hogy nem volt orvosi végzettsége. Ennek ellenére megállapodást kötött egy idős orvossal, aki átadta az orvosi pecsétjét a gyanúsítottnak, valamint több biankó igazolás is volt nála.

Az elmúlt években a valódi orvos nevében eljárva számtalan foglalkozás-egészségügyi igazolást, vezetői engedélyhez szükséges orvosi igazolást és beutalót állított ki többnyire úgy, hogy az érintetteket meg sem vizsgálta, az orvos aláírását pedig ő hamisította az iratokra. Ezért személyenként 10–16 ezer forintot kért el, melynek felét az orvosnak adta át, miközben gondosan ügyelt arra, hogy a jól bejáratott rendszerük ne bukjon meg. Gyakran előfordult az is, hogy a 81 éves orvos kórházban feküdt, miközben a gyanúsított a bűncselekményt elkövette.

A rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai azonban lebuktatták a párost, és szeptember 18-án – tekintettel arra, hogy lőfegyverrel rendelkezett – a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el a 63 éves férfit. A lakásán tartott kutatáson igazolásokat, beutalókat és jelentős összegű pénzt foglaltak le.

Őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki B. Pétert vesztegetés, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

 

A héten kezdődik a kamuügyvéd büntetőpere

Kamu autóhirdetésekkel milliókat kereső csalókat fogtak Somogyban

( Police.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.