szerda, december 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ezúttal egy néger rapper üzemeltetett egy „Epstein-villát”

Jeffrey Epstein neve sokáig ismeretlenül csengett a nagyközönség számára, leginkább csak azok ismerték, akik áldozatai voltak, vagy pedig a pedofil-szigetére jártak kiélni beteg vágyaikat, valamint azon nők, akik pénz és karrier reményében hajlandóak voltak a legmocskosabb kérések teljesítésére is. Ez a csekély ismeretség azt követően változott meg drasztikusan, hogy a zsidó származású szexuális ragadozót letartóztatták, s híre mert, az évek alatt rengeteg terhelő bizonyítékot gyűjtött befolyásos üzletemberekről és politikusokról (politikai oldaltól függetlenül), akik rendszeres vendégei voltak a szigetnek. Állítólag Epstein hajlandó volt kitálalni, ám erre már sosem került sor, hiszen rejtélyes körülmények között elhunyt, amit aztán öngyilkosságnak könyveltek el.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nem tudni, voltak-e naiv amerikaiak, akik azt hitték, az Epsteinéhez hasonló szexbarlangok nem léteznek, ez egy egyedi és elszigetelt eset volt. Ha voltak, azok most biztosan meglepődtek, mások azonban minden bizonnyal tudják, hogy az egész amerikai szórakoztatóipar a velejéig rohadt, és a legbetegebb, legperverzebb alakokkal van tele. Ilyen például a néger rapper, Sean „Diddy” Combs is, akinek Miamiban található villáját a szövetségiek rohamozták meg.

Amit ott találtak, az elmondásuk szerint legalább olyan borzalmas volt, mint az Epstein-villa. A gyanú szerint a rapper fiatal nőket drogozott be, majd kényszerített szexre hímringyókkal. A bántalmazásokkal egybekötött orgiákat pedig minden szemszögből videóra vette.

Az áldozatok között számos fiatal lány akadt, aki éppen csak, hogy betöltötte 18. életévét, ám voltak kiskorúak is. A hatóságok részéről nyilatkozó forrás a New York Postnak elárulta, rengeteg hasonlóságot véltek felfedezni Epstein és Combs között. Példának okáért mindketten befolyásos, gazdag személyek voltak, akik több tucat fiatal lányt szolgáltattak ki szexuális ragadozóknak.

A gyanú szerint a néger rappert tevékenységében alkalmazottai is segítették, akik sokszor külső helyszínt béreltek a számára, majd „berendezték” azt az ízlésének megfelelően, azaz a „megfelelő” eszközöket előkészítették, a kábításhoz használt drogokat is ideértve, hogy minden készen álljon, mikor Combs megjelenik áldozataival.

A bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy a fiatal lányok egyáltalán nem önszántukból vettek részt az orgiákon, nem pénzt vagy hasznot reméltek ettől, hanem megfenyegették és bántalmazták őket. A rapper törekedett arra, hogy minél több megalázó felvételt készítsen a lányokról, így próbálva hatni a szégyenérzetükre, hogy ne tegyenek feljelentést, hiszen akkor mindenki megtudja, mit műveltek velük. A taktika egyébként működött, hiszen most sem áldozatai buktatták le. Olyan emberek tettek feljelentést ellene, akiket a 1990-es években zaklathatott. A nyomozók csak a razzia után értették meg, amit eddig tudnak, az csak a jéghegy csúcsa. A bántalmazott lányok csak ezt követően mertek beszélni a velük történtekről, melyeket temérdek felvétellel tudtak bizonyítani, amik mind Combs birtokában voltak.

A nyomozás során az is kiderült a néger rapperről, hogy egy igazi nőverő, aki valamennyi korábbi barátnőjét bántalmazta.

A szövetségi bíróság vádat emelt a rapper ellen zsarolás, szexkereskedelem, valamint prostitúcióra kényszerítés miatt. Esetében nem csak az a visszataszító, amit tett, hanem a gondolat, hogy vajon hány hozzá és Epsteinhez hasonló aberrált személy van még a szórakoztatóiparban, aki azt gondolja, hogy a pénze és kapcsolatai révén bármit megtehet.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/18/felfuggesztett-bortonbuntetes-jar-csak-a-pedofiliaert-a-briteknel/

Újszülöttekről készített gyermekpornó miatt közmunkára ítélték a drag queent

( Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Kategóriák

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55