Az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra minden évben igyekszik újat mutatni: ezen évben is több újdonság is lesz, amit a helyszínen látnak majd a túrázók, de a legfontosabbat kihirdetik a szervezők: a túra egy igen egyedi programmal bővül, egy próbasorozattal „Attila Védvonal Harci Verseny” néven. A buszoztatás rendje is megváltozik, illetve ez a túra a Hadak Útja túrasorozat záróeseménye is, tehát díjazásra kerülnek azok, akik egész évben részt vettek a HVIM túrasorozatán. Az Attila Védvonal Túra a radikális nemzeti oldal ikonikus eseménye, immáron 12. alkalommal, melyet közel 10 szervezet együttesen valósít meg, így jelképezi az összefogást és az egységet.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Fontos technikai részletek, alaposan olvassák el a résztvevők:
A sofőrök szállításának módja megváltozott:
Idéntől a busz reggel indul Maglódról Dunakeszire és Isaszegre a sofőröknek! A végén nincs buszoztatás. Az autókat Maglód nyaraló vasútállomás parkolójában kell letenni (nem az utcán), a busz az Árpád parktól indul. Dunakeszire indulóknak 6 órakor, Isaszeg felé pedig 9 órakor van gyülekező. Csak előzetes regisztrációval! Korábban már kihirdettük számos felületen, de nem győzzük ezt a változtatást hangsúlyozni!
A pontos rajthelyszínek:
Dunakeszin, a teljes 44 km-es táv rajtjának pontos helyszíne: Kossuth Lajos és a Kacsóh Pongrácz utca találkozása (7:30). Isaszegi (19-es táv) rajté: Széchenyi utca vége (10:30).
A célban:
Maglódon, a túra végén: Vári-Kovács Péter koncert 18:30-kor. Illetve Jóba Endre isztiméri hadigyűjteménye is megtekinthető lesz több más mellett. Az előzetesen rendelt pólókat a célban kell átvenni. Lehetőség lesz bögrék, hűtőmágnesek, DuoGladii folyóirat és egyebek vásárlására. Kérjük, aki rendelt pólót, vegye is át a célban!
Az I. Attila Védvonal Harci Verseny
Ez a program azokhoz szól, akik az Attila Védvonal Túrát nemcsak végig szeretnék gyalogolni, hanem menet közben, egyéb embert próbáló feladatok végrehajtásával is bizonyítanák rátermettségüket.
Részvételt a rajtban kell jelezni a szervezők felé, akik ki is hirdetik majd ott a helyszínen a tudnivalókat!
A verseny 10 állomásból áll, ahol állomásonként 1-10-ig értékelik a teljesítményt. Összesen 100 pont gyűjthető. Plusz pont nem adható, illetve mindenkinek ugyanazokat a feladatokat kell teljesíteni, nincs külön női vagy gyerek kategória! A Védvonal Harci Verseny több próbatételből áll, melyet a pontőrök értékelnek és a célban összesítést követően kerül kiértékelésre az egész napi teljesítmény. A pontőrök a pontozólapra felviszik az illető ott megszerzett eredményét, majd a célban leadja a versenyző a pontozólapot. Értelemszerűen a pontozólapra vigyázni kell, nincs lehetőség pótlásra. A feladatok előzetesen nincsenek ismertetve, a ponton szembesül a kihívással az illető. Igyekszünk évente majd variálni a feladatokat. Annyit elárulunk, hogy ügyességi, erőnléti és alapvető katonai ismereteket tartalmazó feladatok is lesznek, de olyan is, ami lelkiállapotunkról tesz tanúbizonyságot. De összességében nem katonai jellegű lesz a verseny, hanem összetett a feladatsor, így azok is jelentkezhetnek bátran majd a rajtnál, akik nem kaptak semmiféle katonai képzést. Nem lehet veszteni semmit az indulással, illetve egy-két feladat kihagyásával. Élményszerűvé kívánjuk a versenyt tenni.
Az első rendezés egy tesztjellegű esemény, ugyanis nincs még egy hasonló a túrák között, így mindenki megértését kérjük a szervezési nehézségekkel szemben: buszoztatunk, túrasorozatot szervezünk, célban rendezvények, illetve idéntől már ez a Harci Verseny is színesíti a túrát, de egyben növeli a túra összetettségét (mindezt úgy, hogy a főszervező HVIM folyamatosan az „első vonalban” harcol „lőszer és utánpótlás” nélkül). Az első évben nevezési díj nélküli a Harci Versenyen a részvétel, de már elismeréssel és díjazással jár!
A hősökre emlékezvén
Az emléktúra jelleget erősítvén kiemeljük, hogy a Fóti-Somlyó lábánál, a mogyoródi Szent László kilátónál, de még számos helyen (pl. Bolnoka gerincen) vannak állásmaradványok, melyek mellett elhalad a túra, és emlékkereszt jelzi a harcokat ott is. Számos emléktábla, sír jelzi a második világháborús harcokat: a Bajtemetés utáni pont neve sem véletlenül a Debreceni 16. Rohamtüzérosztály Emlékkeresztje. A memento ott áll a magaslaton. Isaszegen, a rövid táv rajtjánál a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület helyszínen lévő tagjai a rajtoló túrázóknak megmutatják az általuk gondozott hadisírokat 10:30-kor, közvetlenül a rajt előtt.
Főszervezői gondolatok – Fegyverbe!
A 12. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra jelszava nem véletlenül ilyen harcias: ezzel fejezzük ki, hogy minden évre jut elég puskapor ehhez a rendezvényhez, ugyanolyan elszántak vagyunk, mint az első szervezésnél.
De jelezzük azt is, hogy ugyan egy békés, családias rendezvénynek is tekinthető a túránk, de ez egy megemlékezés is egyben a katona hősökről! Az ő nyomukban járunk minden évben, az ő hősiességük előtt tisztelgünk. A magyar katonai virtus tiszteletét a hazafiságunk egyik sarokkövének tekintjük.
Harmadik szempontunk a harcias jelszóválasztásnál az, hogy idén egy „harci versenyt” is hirdettünk, amelyek állomásai az ellenőrző pontok, ott kell különböző feladatokat teljesíteniük azoknak, akik ezt a plusz vállalják! Nem kötelező a részvétel, de egy izgalmas kihívást jelent ez a verseny. Idén tesztjelleggel, jövőre pedig még komolyabban megszervezve. Ebben is úttörőek próbálunk lenni, hogy extrákat fűzünk fel egyetlen egy rendezvényre.
Negyedik szempont pedig az, hogy tudatosítsuk: a béke csak illúzió. A háború zaja egyre erősebb. Mind a Közel-Keleten, mind a szomszédunkban dörögnek az ágyuk. Közben belső válságok is szétfeszítik Európa biztonságát, tehát készüljünk! A fizikai állóképességünk javítását is célozzák ezen események.
Kitartást kívánok mindenkinek a teljesítéshez, illetve az előttünk álló nehézségek leküzdéséhez:
Barcsa-Turner Gábor főszervező
HVIM társvezető, Farkasok parancsnok
(Szent Korona Rádió)
Fegyverbe! Idén is megrendezésre kerül az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra
Az eső ellenére is több mint 200-an léptek a hősök nyomába az Attila Védvonal Emléktúrán (videó)