Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint, hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni

Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 kedd délutáni műsorában.

 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Siklós Gabriella közölte: a Dunán általában 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, most ennél hosszabb idővel kell számolni. Ha nem esik újabb eső, az Alpokban olvadó hó akkor is utánpótlást ad – tette hozzá. A szóvivő tájékoztatása szerint a Szigetközben befejezték a felkészülést a vízügyi szakemberek.

Értékelése szerint a Lajta mellett kritikus a helyzet. Arról is beszélt, hogy kedden a Dunakanyarban „lettek sűrűbbek” a feladatok. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a műsorban mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy kerülje a katasztrófaturizmust, mert az akadályozza a védekezést.

Ezzel kapcsolatban Siklós Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy a katasztrófaturizmus árthat a védműveknek is, amelyeknek nagyon hosszú időn át kell ellenállniuk a víz nyomásának. Mukics Dániel közölte, hogy a katasztrófavédelem szakemberei részt vesznek a védekezésben, a többi között segítenek az önállóan védekező önkormányzatoknak, ha azok ezt igénylik.

A szolgálati rend átszervezésével ötszáz tűzoltót tudnak kivezényelni az árvízi védekezésre, és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói, valamint oktatói is bekapcsolódnak a munkálatokba – ismertette.

A rendőrség kijelentette: „Felkészültünk az árvíz elleni védelemre”

Árvíz: ,,a felkészültségünk elérte a 100 százalékot”

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.