szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ajtótámasznak használta a román nő – kiderült, több tízmillió éves és a világ legnagyobb épen maradt borostyán köve volt

Évtizedekig senkinek sem tűnt fel, hogy valóságos kinccsel támasztja ki a romániai faluban élő idős asszony az ajtaját, pedig még kincskereső cigányok is jártak nála.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Azt mondják, hogy ami az egyiknek szemét, a másiknak kincs. Egy idős asszony évtizedeken át használta ajtótámaszként azt a követ, amiről kiderült, hogy a világ legnagyobb ép borostyánja.

A 3,5 kilogrammos követ egy délkelet-romániai patakmederben találta az idős asszony.

Az értéke valahol egymillió euró, azaz közel 400 millió forint körül van.

A borostyán több millió évvel ezelőtti fák megkövesedett gyantája. Az idő múlásával a rendkívül viszkózus anyag egy kemény, narancsos színű kővé válik, amelyet féldrágakőként ismernek.

Romániában, Colti falu környékén – ahol az asszony is él – a Buzau folyó partjáról származó homokkőből az 1920-as évek óta bányásznak borostyánt, pontosan a rumanitot, aminek mély, szinte vörös árnyalat van.

Érdekesség, hogy a méretes rög még az ékszertolvajok figyelmét sem keltette fel, akik egykor az asszony otthonát célba vették – írja a ScienceAlert.

Miután az asszony 1991-ben meghalt, az otthonát megöröklő rokon gyanította, hogy az ajtótámasz több lehet, mint aminek látszik. Amikor megtudta, hogy mi van nála, eladta a borostyánt a román államnak, és végül a krakkói Történelmi Múzeum szakértői becsülték fel.

A vizsgálat során megállapították, hogy a borostyán kora valószínűleg 38 és 70 millió év közötti.

„A felfedezés tudományos és múzeumi szinten is nagy jelentőséggel bír”

– mondta Daniel Costache, a Buzaui Tartományi Múzeum igazgatója az El Paisnak.

A Románia nemzeti kincsének minősített rög 2022 óta a Buzaui Tartományi Múzeumban látható. Románia a legjelentősebb borostyánkő-lelőhelyekkel rendelkező országok közé tartozik, Buzau megye egyike azon területeknek, ahol ez a féldrágakő bőségesen megtalálható.

Kincsekkel volt tele a kiszáradt tó

Több száz éves kincset találtak egy németországi tanyán

Fémkeresővel bukkant 3000 éves kincsekre

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55