2024, október 11
14.4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hiába a külföldi támogatás, csődközelben a szélsőbaloldali Mérce

Hiába kap több, mint tízmilliós támogatást külföldről a Mérce, most megint az olvasóktól kérnek pénzt. De az senkit nem zavar, hogy az alapítványuk vezetője havonta több, mint egymilliós fizetést kapott.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Bajban vagyunk, de veletek kimászhatunk belőle!”– hirdeti a Mérce.hu címlapja. A szélsőbaloldali, feminista portál az olvasóihoz fordult segítségért, állításuk szerint idén további tízmillió forintnyi adományra lenne szükségük a működéshez. Érdekesség, hogy ez az összeg nem sokkal kevesebb, mint a Mércét működtető Kettős Mérce Blog Egyesület vezető tisztségviselőjének éves bére.

A szervezet 2023-as beszámolója szerint az elnök 12,7 millió forintnyi bért kapott úgy, hogy 2022-ben még csak 3,1 millió forint volt a járandósága, ami egyetlen év alatt több mint négyszáz százalékos béremelés. Ez a tisztségviselő nem más, mint Papp Gáspár Benedek, aki 2020-ban vette át a szervezet vezetését Jámbor Andrástól. Papp Gáspár nevével először egy 2013-as, a diáktüntetésekről szóló Vasárnapi Hírek-cikkben találkoztunk. Akkoriban filozófiát hallgatott az ELTE-n, valamint a Humán Platform és a Hallgatói Hálózat aktivistája volt.

A Mérce.hu adománygyűjtése amiatt is érdekes, mert 2023-ban tetemes mennyiségű külföldi forrásban részesültek. A Hivos Foundation nevű, LMBTQP-jogokat terjesztő szervezeten keresztül amerikai, holland és uniós költségvetési források érkeztek tavaly, a Hivos összesen hárommillió forintnyi dollárral segítette a Mércét. Brüsszeltől a Közös értékeink program keretében kis híján négymillió forint érkezett, a Soros-egyetem másfél millió forinttal, a Journalism.eu pedig kétmillió forinttal támogatta a Mércét.

Ez utóbbi összeget Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány lejáratására használta fel a portál, amely egy nő hamis abúzusvádjait közölte egy másik híroldallal, az Átlátszó Erdéllyel együttműködve. A „határokon átívelő” nyomozás végül gellert kapott, az állítólagos áldozat, Mónika nyilvánosan kért bocsánatot a ferences szerzetestől a Facebookon, és azt írta: „Végre sikerült eltávolítani a mérgező embereket, akik a maga fejét akarták általam.”

A Mérce külföldi forrásaira visszatérve: a holland kormány a portált fenntartó alapítvány beszámolói szerint több mint hatmillió forintot küldött a szerkesztőség nőjogi szekciójának létrehozására. A Soros György alapítványai által jelentős forrásokban részesített Polgár Alapítvány az Esélyekért is 2,5 millió forintot utalt át a Mércének, cserébe viszont több megszólalási lehetőséget kaptak a portáltól. A finanszírozóra tekintettel ezt is a külföldi forrásokhoz számoltuk. Az ilyen támogatások 19 millió forintot tettek ki 2023-ban a Kettős Mérce Blog Egyesület beszámolójában. A pénzek jelentős részét a portál többéves felhasználásra kapta.

A Kettős Mérce Blog Egyesület 2023-as bevételei valamivel több mint hetvenmillió forintot tettek ki. Ez számottevő növekedés ahhoz képest, hogy 2018-ban a bevétel még alig haladta meg a 33 milliót. A forrásokban 2019 hozta meg az áttörést: abban az évben választották meg Karácsony Gergelyt főpolgármesternek, aki szinte azonnal állást ajánlott a portál főszerkesztőjének, Jámbor Andrásnak. Jámbor azóta a Párbeszéd frakciójában lett országgyűlési képviselő.

Külföldi támogatásokkal erősítették a szélsőbaloldali Mércét

(Elemi nyomán Szent Korona Rádió) 

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Az igazságszolgáltatás a törvényt védőket sújtja

Ma már az alkotmány mondja ki, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen rögzíti, hogy a gyermeknek joga...

Legfrissebb

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...

Az “aberrált, belvárosi, libsi gyerek” kifejezés a legújabb antiszemitizmus

Van a vallási alapú antiszemitizmus (hiszen a zsidók ölték...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael...

Idős bácsi gurult az M4-es autópályán elektromos kocsijával

Egy idős férfi elképesztő manőverrel gurult fel elektromos rokkantkocsijával...

Duplájára nőtt a rövidlátó gyerekek száma

Rétvári Bence figyelmeztetése szerint az egyre intenzívebb okoseszköz-használat súlyos...

Magyar Péter állva tapsolta a brüsszeli globalista baloldalt

Magyar Péter beállt a brüsszeli globalista baloldal mögé, miután...

Gaudi-Nagy Tamás a Hűség napjáról

99 évvel ezelőtt tért vissza Sopron és nyolc környékbeli...

Kategóriák

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55