2024, október 12
12.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Amelyik gyerek nem hal meg, abból árva lesz Gázában?

Kilátástalanság vár a palesztin társadalomra a gázai háború után, de különösen nehéz helyzetben lesznek azok a gyerekek, akik elveszítették mindkét szülőjüket. A segélyszervezetek szerint az árván maradtak számát lehetetlen pontosan meghatározni, de becslések szerint már most több mint 19 ezer gyerek lehet érintett. Néhányan annyira traumatizáltak, hogy teljesen elnémultak, így nem tudják megmondani a nevüket sem, ami szinte lehetetlenné teszi a szülők felkutatását.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az izraeli-palesztin háború már most annyi árvát hagyott maga után, hogy a segélyszervezetek nem tudják őket pontosan megszámolni – írta a New York Times.

Egy korábbi légicsapás után szülők nélkül maradt például a négy testvér, Mohammed, Mahmúd, Ahmed és Abdullah Akeila is, akik egyelőre nem tudták feldolgozni a történteket, és a mai napig abban bíznak, hogy hamarosan hazatérhetnek otthonukba. A szülők holttestét csak az egyik fiú látta a saját szemével, a többiek még reménykednek a csodában. „Szinte folyamatosan sírnak és képtelenek megszólalni” – mondta a gyerekek nagynénje, a 31 éves Samar al-Jaja. A tragédia óta ő vigyáz a négy testvérre a gázai Khan Younisban, egy sátorban.

Csak ebben a városban ezer olyan gyereknek adnak menedéket, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elveszítették. Az orvosi személyzet szerint gyakran előfordul, hogy a gyerekek egyedül kerülnek be a kórházba, és később sem jelentkezik senki sem értük, mert már minden családtag meghalt.

A bombázások miatt rendszeresek az evakuálások is, emiatt pedig még inkább követhetetlen, hogy hány gyerek vesztette el a szüleit. Más háborúk tapasztalatai alapján az ENSZ szakértői úgy becsülik, hogy jelenleg legalább 19 ezer gyerek él a szüleitől távol, rokonokkal, más gondozókkal vagy teljesen egyedül. A valós szám viszont valószínűleg magasabb, a palesztin területeken ugyanis más országokhoz képest kifejezetten magas a kiskorúak aránya.

Az izraeli támadásokban eddig több tízezren haltak meg: a káoszt és az óriási áldozatszámot jól mutatja, hogy áprilisban a megkérdezett családok 41 százaléka nem a csak a saját gyerekéről gondoskodott Gázában.

Az izraeli hadsereg azt állítja, mindent megtesz annak érdekében, hogy minél kevesebb polgári áldozattal járjon az a katonai akció, amelyet a tavaly október 7-i katonai támadás megtorlásaként indított. Akkor a Hamász – áttörve a határon felhúzott falakat – körülbelül 1200 izraelit ölt meg, és nagyjából 250 túszt ejtett. Több mint 100 fogoly lehet még Gázában, 30-ról viszont bebizonyosodott már, hogy meghalt.

Ezzel szemben a lassan egy éve elindított izraeli megtorlásban több mint negyvenezer palesztin civil halt meg. Az áldozatok többsége nő és gyerek.

Egyedül a kórházban

Az orvosok beszámolói szerint nagyon sok árva gyereket kezeltek az elmúlt hónapokban, többen közülük amputáción is átestek. „A gyötrelmes műtétek alatt senki sem volt ott, aki megfogta volna a kezüket, vagy aki megvigasztalta volna őket” – mondta Irfan Galaria, virginiai plasztikai sebész, aki február óta önkéntesként dolgozik egy gázai kórházban.

A segélyszervezetek munkatársai ugyan megpróbálják felkutatni a szülőket vagy a rokonokat, de azok a kormányzati szervek, amelyek segíthetnék ezt a munkát, lényegében megszűntek.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy egyes kisgyerekek annyira traumatizáltak, hogy teljesen elnémultak, így nem tudják megmondani a nevüket sem, ami szinte lehetetlenné teszi a szülők felkutatását.

A 11 éves Mennat-Allah Salah viszont folyamatosan a szüleiről beszél. Decemberben maradt árván, azóta anyja gesztusait, nevetését, járását utánozza, sőt – noha túl nagy rá – az anyja tornacipőjét és kedvenc pólóját viseli. „Az anyám volt a mindenem” – mondta.

A vallási előírások miatt jogilag lehetetlen az örökbefogadás, de az emberek befogadhatnak és anyagilag is támogathatnak árvákat. (Az iszlám vallás kifejezetten támogatja a szülők nélkül maradt gyerekekről való gondoskodást, ezért ritka, hogy valaki teljesen felügyelet nélkül marad.) A segélyszolgálatok tisztviselői szerint a legtöbb esetben a családtagok lesznek a gondozók.

A menekülttáborok ételt és némi készpénzt biztosítanak, de miután mindenki a túlélésért küzd, az ENSZ szociális munkásai azt tapasztalták, hogy gyakran a vér szerinti gyerekeket előnyben részesítik a rokonok, mint a család árva hozzátartozóit. Az árvák pedig védtelenek maradhatnak a visszaélésekkel, kizsákmányolással vagy az erőszakkal szemben.

Az is kérdéses, hogy mi lesz ezekkel a gyerekekkel békeidőben: nem tudni, hogyan alakul majd a lakhatásuk és az oktatásuk, valamint hogy hogyan tudják majd feldolgozni a tragédiákat.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/12/erdogan-konferenciat-hivott-ossze-izrael-bunei-es-ujabb-tervei-miatt/

(RTL, Orientalista nyomán Szent Korona Rádió) 

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal újabb belső levelezés került a birtokunkba, amelyből sikerült képet kapnunk a hazai marxista szervezet külföldi...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Legfrissebb

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...

Ákos: A digitális diktatúra hatalmas veszély a mai fiatalokra

 "Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei...

A dísz-köztársasági elnök Auschwitzba invitálja a magyarokat

A napi szinten ömlő filoszemita propagandához most Magyarország nevű...

Eladta 11 hónapos babáját a szerencsejáték-függő “apa”, gyorsan el is költötte a pénzt

Egy indonéz férfi annyira súlyos szerencsejáték függőségben szenvedett, hogy...

A lengyelek Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg az oroszokat

Miközben semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország Ukrajnán...

Kategóriák

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55