2024, október 11
14.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tárgyalás: Shadl rejtegeti a kisrepülőgépét és a hajóját

Folytatódott Schadl bírósági eljárása. A keddi tárgyalás egy kis közjátékkal kezdődött: a bíró szólt Schadlnak, hogy hiába kérték tőle az elmúlt hónapokban többször is, nem árulta el, hol hagyta azokat az autókat, kisrepülőt és kishajót, amiket le akarnak tőle foglalni.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ezeket a letartóztatása alatt találták Schadl György birtokában, és bár tavaly novemberben elrendelték ezek lefoglalását, csak azt nem tudják, hol vannak. Schadl erre most így reagált: „Amiről nem tudom elmondani, hol van, arról nem tudom elmondani. Amiről el tudom mondani, arról el is fogom.” Eközben Völner Pál a keddi tárgyalásra nem jött el.

Ezután jött a következő tanú meghallgatása. Majorosi Eszter a vád szerint egyike volt azoknak a végrehajtóknak, akiknek a kinevezését Schadl György intézte el Völner Pál akkori igazságügyi államtitkár aktív közbenjárásával, cserébe pedig Schadl pénzt szedett be tőlük.

A végrehajtó öt másik társával együtt még 2023 májusában, a Schadl–Völner-ügy előkészítő ülésén bűnösnek vallotta magát (és ezzel valójában Schadlra is vallott). Ezzel elismerte a vádat, miszerint az irodája nyereségéből összesen 254,8 millió forintot adott át Schadlnak. Például

2020. június 12-én 103 millió forintot,
2021. május 13-án pedig 76 millió forintot.

Az összegekért cserébe a végrehajtói kar akkori elnöke havonta egymillió forintot adott vissza neki a vád szerint. Majorosi felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta az ügyet.

Épp emiatt kedden nem akart vallomást tenni, mivel ahogy mondta, „engem ebben az ügyben már jogerősen elítéltek”, hiszen szerinte egyezséget kötött, ezért mentességi joga van. A bíró erre így felelt: „Nem egyezség volt, hanem bűnösséget elismerő nyilatkozat. Kicsit jobban el kellene olvasni a be-t”, vagyis a büntetőeljárásról szóló törvényt. A bíró szerint a tanú így „a teljes tanúvallomás-tételt nem tagadhatja meg”.

Végül abban maradtak, Majorosi a magára vonatkozó részeknél megtagadhatja a vallomást, de a többi vádpontban nem. Ezután elkezdődött a meghallgatása.

Azt mondta, az egyetemről ismeri Schadl Györgyöt, de „nem voltunk összejáró barátok, az egyetem után nem is találkoztunk”. Belőle aztán bírósági fogalmazó és bírósági titkár lett, majd jogtanácsos is volt, aztán megalapította a saját ügyvédi irodáját, végül 2018-ban lett belőle végrehajtó.

Arra nem emlékezett, mennyi ideig dolgozott a szakdolgozatán, mikor és hol tette le a végrehajtói szakvizsgáját. Arra azért emlékezett, hogy „keményebb volt, mint a jogi szakvizsga, sokkal hosszabb volt. Ötven percet kérdeztek, az biztos, de hogy ki volt bent, nem emlékszem. Amit megjegyeztem, senki nem mutatkozott be a tanácsból, így nehéz megállapítani, ki kicsoda”. Pályázott egy budapesti irodára, el is nyerte.

Bár készített egy üzleti tervet az irodája megalapítására, arról, hogy mi mennyibe kerül, a részletekre „esküszöm, nem emlékszem”, így arra sem, mennyi kezdőtőkét tett bele. Ezt így magyarázta: „Azóta történt egy s más velem. Nem csak az emlékeim, a jogi tudásom is elveszett”.

Bíró: „Kapott-e segítséget az iroda beindítására Schadl Györgytől?”
Majorosi: „Kaptam.”
Bíró: „Ez milyen jellegű segítség?”
Majorosi: „Anyagi. Kölcsönt kaptam.”
Bíró: „Hogy merült fel, hogy Schadl Györgytől kapjon kölcsönt?”
Majorosi: „Napi kapcsolatban voltunk az ügyek kapcsán, azt gondolom, tényleg a mentorom volt. Tudott rólam akkoriban mindent.”

Az ügy egyik fontos eleme, hogy Schadl György azt állítja, ő „egy rendes fiú”, szeretett kölcsönökkel kisegíteni másokat. Például a végrehajtókat azért, hogy saját irodát nyissanak. Ezekkel a kölcsönökkel magyarázza például azt is, hogy a végrehajtóktól milliók érkeztek hozzá: szerinte csak visszafizették a kölcsönöket, nem pedig odaadták neki az osztalékaik egy részét vagy egészét, cserébe a kinevezéseikért. Majorosi a bíróságon azt mondta, nem emlékszik, hogy adta vissza a kölcsönt Schadlnak.

Bíró: „Osztalékot vett-e fel?”
Majorosi: „Igen.”
Bíró: „Mikor mennyit?”
Majorosi: „Azt gondolom, ez viszont érinti a vádpontomat. Nem szeretnék erre válaszolni.”
Bíró: „Volt-e olyan, hogy a bankba M. Viktorral ment volna?”
Majorosi: „Ez szintén érinti a vádpontomat, nem kívánok rá válaszolni.”

M. Viktor Schadl György sofőrje és bizalmasa volt, a vád szerint ő vitte a pénzt ide-oda Schadl és a végrehajtók között, de neki mondta Schadl Völner Pálra utalva azt is, hogy „valami szatyorral, meg valami piát tegyél már! Mindegy, hogy mit, csak valami viszonylag normális piát. Nem kell izé, mert nem az a lényeg, csakhogy legyen ott nálad, tehát”. A sofőr is a vádlottak padján ül, és tagadja a vádakat.

Majorosi szerint M. Viktor volt a mindenes abban az épületben, ahol a végrehajtói irodáját Schadltól bérelte. Így aztán „neki kellett szólnom, ha elromlott a vécé, nem ment a fűtés”. Amikor már M. Viktor letartóztatásban volt, még akkor is megírta neki egy sms-ben, hogy „kész a piszoár”.

Bíró: „Mi lehet az oka, hogy milliós összegekről szóló üzeneteket találtak M. Viktor telefonjában?”
Majorosi: „Ez szintén érinti a vádpontomat.”

A lehallgatási anyagokban például ilyen beszélgetést rögzítettek Majorosi és M. Viktor között a nyomozók:

2021.11.03. 09:30
Hívó: Majorosi Eszter
Hívott: M. Viktor

Majorosi közli, miszerint beszélt Gyurival tegnap, és keresheti M.-et a szokásos miatt. M. nézi a naptárját. Megbeszélik, hogy holnap M. felkeresi Majorosit az irodában, és így legalább a levelekért is elmegy. Hozzáteszi még: ,,Aaaa úgy, ahogy őőő szoktunk találkozni, gondolom? Tehát, nincs változás?” Majorosi közli, hogy nincs.

Majorosi a bíróságon erről szintén nem akart beszélni, mert szerinte ez is pontosan az ő vádpontjához tartozik.

Schadl védője egyébként kérvényezte, hogy ha a lehallgatási anyagokról beszélnek a tárgyalóteremben, akkor ezeket a hangfelvételeket játsszák le a bíróságon is. Erről Schadl ezt jegyezte meg a bírónak: „Istennek meg az ön kolléganőinek hála volt többször szerencsém végighallgatni ezeket a beszélgetéseket, van olyan leirat, ahol más emberrel beszélgetek, mint amit az ügyészség oda feltüntetett.”

Egy ponton Schadl György is kérdezhette a tanút.

Schadl: „Ezekből a kölcsönökből, amiket adtam neked, mindent visszaadtál?”
Majorosi: „Szerintem nem.”
Schadl: „Volt olyan beszélgetésünk, vagy odaküldtem valakit hozzád azzal, hogy figyelj ide, a Völner Pállal el tudom intézni a kinevezésedet?”
Majorosi: „Nem.”
Schadl: „Bocsánat, én a vádirat nevű fikcióból kell, hogy kiinduljak.”

A nyomozás alatt egy telefont is lefoglaltak Majorositól, amihez akkor nem adta meg a feloldó kódot. A bíró rákérdezett, hogy most megadja-e, mire úgy felelt: „Biztos, hogy nem mondom meg, nem szeretnék emiatt kínos helyzetbe kerülni.”

Majorosi egyébként nemcsak a bíróságon, de a nyomozás alatt sem tett vallomást. Schadl védője rákérdezett Majorosinál, hogy akkor ennek ellenére az előkészítő ülésen miért fogadta el, hogy bűnösnek nyilvánítsák, és felfüggesztettet kapjon? Erre ő előbb így reagált: „Erre megtagadhatom a válaszadást?” Majd azt mondta, ezt a védekezést tartotta a megfelelőnek.

A Schadl–Völner-ügy lényege a vádirat szerint, hogy Schadl korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket. Az ügyészség szerint Schadl lényegében „fizetésként” adta Völnernek a pénzt, hogy folyamatosan rendelkezésére álljon a különböző ügyek elintézésében. A végrehajtói kar elnöke pedig ezt abból a pénzből finanszírozta, amit azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. Így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a vád szerint.

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Toroczkai: Schadl anyja és apja is a titkosszolgálatnál dolgozott

Szegény Rogán embere, Nagy Ádám nem élhetett nyugodt, hétköznapi életet

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Az igazságszolgáltatás a törvényt védőket sújtja

Ma már az alkotmány mondja ki, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen rögzíti, hogy a gyermeknek joga...

Legfrissebb

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...

Az “aberrált, belvárosi, libsi gyerek” kifejezés a legújabb antiszemitizmus

Van a vallási alapú antiszemitizmus (hiszen a zsidók ölték...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael...

Idős bácsi gurult az M4-es autópályán elektromos kocsijával

Egy idős férfi elképesztő manőverrel gurult fel elektromos rokkantkocsijával...

Duplájára nőtt a rövidlátó gyerekek száma

Rétvári Bence figyelmeztetése szerint az egyre intenzívebb okoseszköz-használat súlyos...

Magyar Péter állva tapsolta a brüsszeli globalista baloldalt

Magyar Péter beállt a brüsszeli globalista baloldal mögé, miután...

Gaudi-Nagy Tamás a Hűség napjáról

99 évvel ezelőtt tért vissza Sopron és nyolc környékbeli...

Kategóriák

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55