Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Propaganda lenne, hogy Irán rakétákat szállított az oroszoknak?

Tagadja Irán azokat a híreket, amik azt írják, hogy ballisztikus rakétákat szállítottak volna Oroszországnak. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A teheráni külügyminisztérium közleménye szerint az iráni fegyverek szállításáról szóló „hamis és félrevezető” jelentések célja, hogy eltereljék a figyelmet az Egyesült Államok és szövetségesei által „a gázai népirtáshoz nyújtott illegális fegyvertámogatásokról”.

„Egyes nyugati országok az emberi jogok védelmezőinek mutatják magukat, és támogatják a nemzetközi egyezmények és szerződések végrehajtását, miközben mindenféle fegyvereket küldenek a cionista rezsim (Izrael) háborús bűneinek támogatására” – fogalmazott az X-en Nászir Kanáni, a tárca szóvivője.

Teherán már korábban is tagadta, hogy ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak. Az IRNA iráni hírügynökség hétfői jelentése szerint az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) egyik parancsnoka a pszichológiai hadviselés egyik eszközének nevezte ezeket a híreket, és kijelentette, hogy Irán egyetlen rakétát sem adott Oroszországnak, és nem támogatja az ukrán-orosz konfliktusban részt vevő egyik felet sem.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden közölte, hogy Washington értesülései szerint Oroszország rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat kapott Irántól, és ezeket a fegyvereket a következő hetekben valószínűleg beveti ukrajnai célpontok ellen, miközben az iráni rakéták Európa biztonságát is veszélyeztetik.

Kijelentette egyúttal, hogy az amerikai kormány hamarosan új szankciókat jelent be Irán ellen, és szövetségeseitől is hasonló lépéseket vár. Az első ilyen szankciót a brit, a német és a francia kormány már kedden bejelentette: a három ország azonnali hatállyal törli az Iránnal fennálló kétoldalú légügyi megállapodásait, és külön szankciókat dolgoz ki az iráni nemzeti légitársaság, az Iran Air ellen.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/03/nem-csak-az-nke-re-eloadni-jott-ahmadinedzsad-magyarorszagra/

(Orientalista nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.