Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A Ferihegyen fogták el a gyilkos niggert, aki egy kanadai börtönből szökött meg

A 32 éves algériai feka még májusban szökött meg egy kanadai börtönből, azóta keresték a hatóságok. Most Amszterdamból repült Budapestre, amikor elfogták.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Kanadai Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a Québeci Tartományi Rendőrség tavasszal hajtóvadászatot indított a lavali börtönből megszökött Y. Z. felkutatására. A 32 éves, algériai-kanadai-magyar, hármas állampolgárságú férfi még 2011-ben, karddal hátba szúrt egy magyar férfit, aki belehalt sérüléseibe. Az elkövető ekkor elmenekült ugyan a helyszínről, de később önként feladta magát. Emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, aminek letöltését meg is kezdte. A börtönben azonban újabb, súlyos személyi sérüléseket okozó bűncselekményt követett el. Így a kanadai hatóságok – 12 év után – megtagadták a feltételes szabadságra bocsátását. Az ezzel kapcsolatos meghallgatását követően dönthetett úgy, hogy megszökik.

Idén tavasszal Québec tartományból, Lavalból, a Kanadai Javító Szolgálat joghatósága alá tartozó Szövetségi Képzési Központból szökött meg. Nemzetközi körözést adtak ki ellene, és nagy erőkkel keresték. Felkerült a Québec tartomány legveszélyesebb bűnözőit tartalmazó weboldalra is.

Olyan információk érkeztek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályához nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként, miszerint a férfi repülővel Magyarországra érkezik.

A KR NNI fejvadászai (a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság és a KR bevetési egységeivel együttműködve) szeptember 3-án, délelőtt fogták el a férfit. Éppen akkor, amikor kiszállt az Amszterdamból érkező repülőgépből. Az országba való belépésénél testvére okmányával igazolta magát. A rendőrök a terminálon bilincselték meg, majd onnan állították elő a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra, ahol őrizetbe vették. A más nevére szóló igazolvány használata miatt közokirat-hamisítás miatt indult vele szemben büntetőeljárás. Kiadatásáról a későbbiekben döntenek.

Olasz nőt gyilkolt a nigger „zenész”

Baltával őrjöngött a nigger a düsseldorfi reptéren

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

buzeráns pedofil

Bécsi pedofilt menteget a magyarországi balliberális sajtó

A vadliberális Nyugat pedofília-elfogadtató tendenciája hazánkba is begyűrűzik. Ennek jelei ...

LMBTQP

2026. 08. 10.

Baka András az új köztársasági elnök, Új elnök és merényletek Kolumbiában, Elindult a HVIM Ifjúsági Tábora

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

Rongyos Gárda

Rongyos Gárda Emléktúra – Lépj te is a hősök nyomába szeptember 5-én!

Huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Rongyos Gárda Emléktúrát a HVIM ...

64

2026. 08. 8.

Telegram posztjaink (2026.08.07.)

Katonai bázist épít Donald Trump „Béketanácsa” Gázában; veszélyben a kárpátaljai magyar iskolák; erősödik a kivándorlás Izraelből, egyre több zsidó távozik

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 7.

izraeli katonák

Halva szülte meg gyermekét a ciszjordániai nő, mert az izraeli katonák feltartóztatták a mentőautót

Hiába próbálták megmenteni a palesztin mentősök a 28 éves eszméletlen ...

Közel-Kelet

2026. 08. 7.

Gyermekmolesztálás miatt őrizetben az LMBTQP-lobbista

Gyermekmolesztálás vádja miatt csapott le a rendőrség egy transznemű influenszerre

Egy ismert LMBTQP-lobbistára csapott le a rendőrség gyermekmolesztálás vádja miatt. ...

LMBTQP

2026. 08. 7.