Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Több pólusú világrend: Törökország jelentkezik a BRICS-be, miközben Izmirben jenki katonákat támadtak meg

„Törökország hivatalosan is kérte, hogy csatlakozzon a feltörekvő piacok országaiból álló BRICS-csoporthoz, mivel az igyekszik megerősíteni globális befolyását, és új kapcsolatokat építeni hagyományos nyugati szövetségesein túl az ügyben jártas emberek szerint” – írja a Bloomberg.

A BRICS-t 2009-ben hozták létre a legnagyobb feltörekvő gazdaságok együttműködési platformjaként, amely egyesíti Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát. Dél-Afrika 2010-ben csatlakozott a csoporthoz. 2024. január 1-jén Oroszország vette át a blokk soros elnöki tisztét. Ugyanezen a napon a BRICS kibővítette tagságát Egyiptommal, Etiópiával, Iránnal és az Egyesült Arab Emirátusokkal. Szaúd-Arábia nem formalizálta részvételét, de részt vett a BRICS-találkozókon. Ez egy komoly ellenpólusa lehet ez euroatlantizmusnak.

A török társadalom egészséges hozzáállását jól mutatja, hogy Izmirben egy amerikai hadihajó legénységét inzultálták a nyílt utcán: zsákot húztak a fejére. Közben spontán tüntetések robbantak ki a városban az amerikai katonai jelenlét miatt.

(Szent Korona Rádió)

Új és igazságos világrendet szorgalmaz Irán és Törökország

Törökország, Izraellel szembeni stratégiai lépése megváltoztatja a Közel-Keletet

Vége az USA egyeduralmának – a BRICS-országok egységes pénzügyi platformot hoznak létre

 

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.

Emlékezés a második bécsi döntés évfordulóján

Az Igazságot Magyarországnak Szövetség megemlékezést tart a második bécsi döntés évfordulóján

Az Igazságot Magyarországnak Szövetség 2026. augusztus 30-án, a második bécsi ...

Elszakított területeink

2026. 08. 28.

11 év után ismét Erdélyben a HVIM; három gyermekét ölte meg, mégis százak tüntettek mellette; közpénzből jelenik meg a Tisza Párt kampánylapja

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.