Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Szcientista lázálmok: Musk a Marsra azért akar eljutni, hogy ott meghaljon

A milliárdos régóta megszállottja a vörös bolygónak, most egy jótékonysági gálán beszélt arról, hogyan szeretné befejezni az életét.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A dél-afrikai születésű vállalkozó a prosztata betegek gyógyítására létrehozott alapítvány rendezvényén dúsgazdag vendégek előtt a kedvenc témáiról beszélt, többek között az űrprojektjéről, a Starlinkről, és a Neuralink agyba ültethető chipekről.

Egy kérdésre válaszolva Musk elmondta, szeretné megérni azt is, hogy az űrhajóival emberek utaznak a Marsra, és ő maga is szeretne közöttük lenni.

Arra azonban nem számít, hogy a vörös bolygóról az első telepesek képesek lesznek visszatérni a Földre.

„Egy kapszulában szeretnék meghalni a Mars partjainál” – mondta a zártkörű rendezvény egyik vendége szerint Musk.

A Daily Express beszámolója szerint politikáról azonban nem esett szó a jótékonysági rendezvényen, annak ellenére, hogy a közelmúltban Donald Trump felajánlotta Elon Musknak, hogy győzelme esetén vegyen részt a kormányában.

(ATV nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.