A Geopolitika.ru-n megjelent gondolatok Durov kálváriájáról, amely ügy jóval többről szól, mint egy büntetőeljárás. Sőt, arról szól a legkevésbé. Bemutatja a nyugat kafkai világát, a valódi elnyomást és a cenzúragépezetet.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Kafka csodálatos képzelőerővel írta le a jövő koncentrációs táborait, a jog jövőbeni instabilitását, az államapparátus jövőbeli abszolutizmusát.
— Bertolt Brecht
Franz Kafka regényének egyik jelenetében Pavel Durovot, a Telegram titokzatos alapítóját letartóztatták Franciaországban, amikor leszállt a Párizs melletti Le Bourget repülőtéren. Amint kiszállt magánrepülőjéből, elfogták a francia hatóságok, akik lesben álltak, és egy körözéssel felfegyverkezve azzal vádolták, hogy üzenetküldő platformján keresztül bűncselekmények elkövetését tette lehetővé. A vádak – bármilyen szürreálisak is – olyan súlyosak, mint a kábítószer-kereskedelemben való bűnrészesség, a gyermekbántalmazási bűncselekmények vagy a pénzmosás – ami a Telegram állítólagos mértéktelenségéből fakad. Letartóztatása nem csupán személyes katasztrófa, hanem ordító figyelmeztetés arra az abszurditásra, amely azokra vár, akik átlépik a hatalom láthatatlan, de mindenütt jelenlévő megfigyelő rendszerének ingerküszöbét, egy magáról azt harsogó világban, hogy ő megvédi a szabadságot. miközben módszeresen felszámolja azt.
Mi lesz a Telegrammal Durov letartóztatása nyomán? A kérdés nyugtalanságot gerjeszt, amely gyorsan átcsapott spekulatív és a bizonytalanságot egyre fokozó suttogásokba, A digitális hálózatokon terjedő egyik pletyka állítja, hogy Durov csapata felkészült erre az eshetőségre, hogy létezik egy titkos protokoll, amelyet vészhelyzetben kell életbe léptetni. De mint minden pletyka, ez is az ellenőrizhető források hiányában virágzik. A kétértelműségbe burkolt igazság éppoly megfoghatatlan, mint maga az ember. Az, hogy a Telegram megmarad-e, illetve ha igen, mennyire kasztrált formában, nyugtalanító rejtély, s a biztos kiszámíthatóság helyett nyugtalanítón bizonytalan kérdés.
A modern Nyugaton a szólásszabadságot szent elvként, a demokrácia ragyogó emblémájaként hirdetik, amely állítólag éles ellentétben áll Oroszország és Kína „despotikus rezsimjével”. Mégis, e fényes homlokzat alatt olyan fullasztó és abszurd valóság rejlik, mint egy kafkai rémálom – egy hely, ahol a másként gondolkozókat könyörtelenül üldözik, hangjukat elfojtják, szabadságjogaikat kioltják. Julian Assange, Edward Snowden és most Durov esete hátborzongató emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy a Nyugat szabad véleménynyilvánítás iránti elkötelezettsége üres lózung, csak a sötét realitást elfedő színjáték.
Durov négy nemzet állampolgára – Oroszországé, Saint Christopher és Nevis Államszövetsegé, Franciaországé és az Egyesült Arab Emírségeké. Identitásainak sokfélesége abbéli kétségbeesett próbálkozását tükrözi, hogy kikerülje az államhatalmak egyre szigorodó szorítását, hogy szabad lélek maradjon egy olyan világban, ahol az igazi autonómia puszta múló álom. Az azonban, hogy Durov lemondott orosz állampolgárságáról, a minap azonban mégis letartóztatták Franciaországban, rámutat az ilyen erőfeszítések hiábavalóságára. Nem számít, hány határnyira mész el, hány nemzetiséget vállalsz fel, a cenzúra vaskarma elkerülhetetlenül utolér, ha nem vagy hajlandó behódolni a Nyugat liberális ideológiájának. Autentikus szabadságot értékelő emberek miért „menekülnének” tehát Nyugatra, amikor éppenséggel onnan kell menekülni?
A szabad sajtó, amelyet a Nyugaton folyton ünnepelnek, szánalmas bohózatként mutatja meg igazi arcát. Azt a hagymázas fikciót tálalják, hogy a média láncok nélkül működik, hogy az újságírók az igazságot keresik, anélkül, hogy félniük kellene a megtorlástól. Mégis, Durov vegzálása, Assange megpróbáltatásaival egyetemben felfedik a hamis „szabadság” mögött meghúzódó gyarló és hazug valóságot. Amikor Durov elhagyta Oroszországot, nem nagyobb szabadságjogokat keresett, hanem azért ment, mert nem volt hajlandó alávetni magát a VK, a széles körben használt orosz közösségi hálózat cenzúrázásával kapcsolatos követeléseknek, ellenállva a nyomásnak, hogy a felhasználói adatokat átadja a hatóságoknak.
Kafka, a bürokratikus téboly ábrázolásának mestere Durov sorsában nyugtalanítóan ismert történetre lelne. Durov sorsa egyenesen Josef K. sorsát idézi A Perben, akit nem egy konkrét bűncselekmény miatt ítéltek el, hanem az alattomos és mindenütt jelenlévő gyanakvás miatt, amely a létezés minden zugát megtámadja. Egy olyan világban, ahol a legkisebb hiányosság is a legsúlyosabb gyanút vonja maga után, hogyan lehet a szabadság több keserű illúziónál? Valamilyen módon nem vagyunk-e mindannyian egy hatalmas, arctalan bürokrácia fojtogató vermében, ahol minden cselekedetet szőrszálhasogatva megvizsgálnak, minden szándékot megkérdőjeleznek, és minden egyén a saját maga alteregójává válik?
A terror, ami átjárja e világot, nem csak a büntetéstől való félelem. Ez valami mélyebb, áthatóbb, zsigeri rémület, amely mozgásképtelenné teszi a lelket. Szorongás egy kimondhatatlan szó kiejtésétől, egy tiltott gondolat befogadásától, a minden sarokból figyelő, mindent látó tekintet pillantásától. Ez a rettegés, ahogy Kafka megérezte, a megtorlás várakozása, valamint egy mély és bénító szorongás – vágyakozás valamire, amit a hatalom birtokosai nem képesek felfogni, ugyanakkor félelem mindentől, aminek a hatalomhoz köze van. Nyugaton ez a rettegést a „szabadság” retorikájába burkolták, abba a sziruposan vigasztaló hazugsághálózatba, hogy szabadon beszélhetünk, szabadon gondolkozhatunk, szabadon ellenállhatunk.
A gigantikus médiakonglomerátumok más elit erőkkel való összefonódása azonban leleplezi e groteszk tragikomédiát. Amint egy médiabirodalom elég nagyra nő, többé nem tekintheti magát a szuverenitás őrzőjének; ehelyett bele kell gabalyodnia a befolyásolás hálójába, ami ellen pedig létrejött valaha. Ekkor már nem ellenfél, hanem kollaboránssá, cinkossá válik azoknak a struktúráknak a fennmaradásában, amelyek ellen egykor létrejött. Ez a néma árulás, ez a kimondatlan összejátszás biztosítja, hogy az ellenvéleményt gondosan ellenőrizzék, gondosan visszatartsák, és végül eltöröljék.
A Nyugat legkirívóbb képmutatása a Gooogle-höz hasonló multinacionális vállalatok moralizáló küldetésébe vetett hitében rejlik, amelynek hitvallása: „Ne légy gonosz” banális lózunggá fajult. A Google építészei őszintén hisznek abban, hogy jobbá formálják a világot, de az úgynevezett “nyitottságuk” csak azokra a nézetekre terjed ki, amelyek igazodnak az amerikai politika liberális-imperialista alapáramához. Bármely perspektíva, amely megkérdőjelezi ezt a narratívát, munkájuk nyomán láthatatlanná válik, irreleváns vagy veszélyes nézetként eltüntetésre kerül. Ez küldetésük unalmas terrorja – egy olyan világ csendes réme, ahol az eltérő hangokat nem erőszakosan iktatják ki, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyják azokat és a feledés homályába süllyesztik.
Egyetlen társadalom sem kerülte el a visszaéléseket, amelyek tömeges megfigyelési rendszert építettek ki, és ez a Nyugaton sincs másként. Általánossá vált a nézet, hogy a kormány minden lépésünket figyelemmel kíséri, miközben paranoiának tartják az ellenkezőjét. A felügyelet ezen általánossá válása a végső bizonyítéka annak, hogy az ellenőrzési mechanizmusok milyen mélyen beépültek a rendszerbe. Olyan valóságban létezünk, ahol a magánélet anakronizmus, ahol minden gesztust rögzítenek, minden szót katalogizálnak, minden ellenvélemény-morajlást összegyűjtenek a jövőbeli ítélet érdekében. A megfigyelési rendszer többé nem távoli disztópia; ez az a világ, amelyben élünk, a rémálom, amelyből nem tudunk felébredni.
Ebben a világban az egyén átváltozása elkerülhetetlen és jellegzetesen kafkai. Ahogy Oge Noct felébredt nyugtalan álmából, megmagyarázhatatlan módon szörnyű rovarrá változott. Ez a metamorfózis a fizikai aberráció és a lelket felőrlő rendszer által előidézett elembertelenedés szimbóluma. Legyen szó Assange-ról, Snowdenről vagy Durovról, a minta ugyanaz: akik szembe mernek szállni a rendszerrel, azok nem oroszlánokká válnak, hanem leépülnek, emberségüket erodálja az irányítás könyörtelen gépezete, amely a szabadság bajnokának vallja magát, kérlelhetetlen zsarnokságot tartva fenn közben .
Ez a modern Nyugat igazi arca – egy kafkai lefelé csavarodó spirál, amelyben a szabadság ígérete nem több kegyetlen tréfánál, s ahol a szabadságra törekvők arra vannak ítélve, hogy örökös félelemben éljenek.
Nem olyan-e ez, mint egy folyó? Egy folyó, amely áttöri a gátjait, kiömlik a mezőkre, miközben elveszíti mélységét, ahogy tovább hömpölyög, mígnem koszos, pangó iszaptömeg marad. Ez történik a forradalmakkal. Erővel, magasztos célokkal kezdik, de ahogy terjednek, elváltoznak, elvesztik lényegüket. És ha végre elpárolog a hevület, mi marad utánuk? Semmi más, csak a bürokrácia, sűrű és fullasztó ingoványa, amely befolyik az élet minden szegletébe. A régi bilincsek legalább láthatóak, kézzelfoghatóak voltak, de ezek az újak – internet jelszavakból, nyomtatványokból, digitális kódokból és aláírásokból állnak, végtelenek és fullasztóbbak. Mégis, zokszó nélkül tűrjük ezeket anélkül, hogy észrevennénk, milyen szoros láncra vertek bennünket.
(Constantin von Hoffmeister, Fordította: Szárnyathy Géza – Szent Korona Rádió)
Franciaország moszkvai nagykövetségénél tüntettek a Telegramért