Tegnap este erdőtűz tört ki Ásotthalom mellett. Nagy Sándor mezőőr a X-en közzétett bejegyzésében egyértelművé tette, hogy a tűz oka a növekvő migráció.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
„A pénteki nap folyamán Csongrád-Csanád vármegye és Bács-Kiskun vármegye határán volt egy elég nagy kiterjedésű tűz, de az előző hónapokban azért volt több eset is nálunk. A tavalyi évben nyolc konkrét esetről tudok, ami valószínűleg a migrációhoz köthető”
– mondta el a Magyar Jelennek Nagy Sándor. Mint mondja, több olyan helyen fordult elő erdőtűz, ahol nem jár civil, nem egyszer pedig éppen az elhagyott csempészautók gyulladtak fel.
„Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem magától gyulladt föl sem az erdő, sem pedig az elhagyott autó, mert ilyen különös öngyulladás azért elég ritka”
– teszi hozzá az ásotthalmi mezőőr. Mint mondja, az országban nem lehet arról hallani, hogy naponta gyulladnának föl az elhagyott autók. „Valamiért nálunk ezek az események elég gyakoriak” – fűzte hozzá. A gépjárművek felgyújtásának egyszerű oka lehet, az esetleges bizonyítékok megsemmisítése, vélekedik.
Szükség lenne a csendőrségre
A szerbiai választások környékén sűrűn lehetett arról hallani, hogy gyakorlatilag megszűnt a déli határra nehezedő migrációs nyomás, köszönhetően a szerb csendőrség fellépésének. Azóta jó néhány hónap eltelt, érdemes tehát feltenni a kérdést, mi a helyzet most a déli határon? Nagy Sándor természetesen erre is megadja a választ. „Teljesen biztos vagyok benne, hogy a választásokra időzítették ezt az úgynevezett rendrakást, ami teljesen tökéletesen sikerült. Én úgy tudom, hogy Szerbiában a csendőrség csinálta ezt.
Éppen ezért nagyon fontosnak tartanám hogy Magyarországon is fel legyen állítva a csendőrség, megfelelően széles jogkörökkel”
– teszi hozzá. Szerinte a mai értelemben vett rendőrség képtelen fölvenni a harcot az illegális migrációval szemben. „Egész egyszerűen a mai magyar vagy uniós jogrenddel nem lehet harcolni ezzel az új modernkori bűnözéssel szemben” – jelentette ki határozottan.
Tegnapi koraesti program, migránstűz oltása a Rúzsafánál. Az elmúlt két évben rendkívül megszaporodtak az “ismeretlen” eredetű tűzesetek nálunk.
Csongrád-Csanád vármegyében itt található a legnagyobb kiterjedésű összefüggő erdő, ami rendkívüli veszélyeket rejt aszály idején. pic.twitter.com/gjsIxEPvHG— A mezőőr (@AMezoor) August 24, 2024
Növekszik a migrációs nyomás
„Az utóbbi kettő hónapban érezzük azt, hogy folyamatosan emelkedik azoknak az illegálisan betörő egyéneknek a száma, akik gyakorlatilag betörnek az ország területére, és ez nagyon szemmel látható a csempészautók számának emelkedésével is” – adott helyzetképet arról, mi történt az elmúlt hetekben. Kijelenthetjük tehát szerinte, hogy az év első felét jellemző nyugalom után ismét „élet van” a déli határon.
„Gyakorlatilag az a nyugalom, ami durván fél évig tartott, az teljesen megszűnt. Most újra attól kell tartanunk, hogy bármelyikünket elcsapja egy csempészautó, amit esetleg a rendőrök próbálnak követni, és próbálnak elmenekülni a rendőrök elől”
– mondta. Mint meséli, pénteken Rúzsa és Ásotthalom határán egy idős német ajkú asszonyt ütöttek el. Csak azért nem meri biztosra kijelenteni, hogy csempészautó volt, mert nem sikerült elkapni. „Mindenesetre annyit tudunk, hogy egy dobozos autó nagy sebességgel elcsapta az idős asszonyt, cserbenhagyták, utána lefordult Ásotthalom felé, be az erdőbe” – meséli. A dűlőutakon aztán nyoma veszett a járműnek, ahogy oly sok esetben történik. Szerinte ha egy helyi gazda lett volna, az nem hagyta volna cserben az idős hölgyet segítségnyújtás nélkül.
Egyre bátrabbak a csempészek is
Mint Nagy Sándor meséli, olyan szinten „elpofátlanodtak” a csempészek, hogy nem feltétlenül ragaszkodnak már az erdei utak viszonylagos védelméhez sem. „Úgy két héttel ezelőtt a faluközpontban is pakoltak, tehát ott is beszálltak az illegális migránsok a csempészautókba. A falu külterületén is egész közel a településhez, ott is fényes nappal az út kellős közepén, egy nagy forgalmú úton megálltak. Megállították a forgalmat, a migránsok kiszaladtak az erdőből, beugráltak a két autóba, azok visszafordultak, és padlógázzal átmentek a falun” – meséli. Mint mondja, ez gyakorlatilag, ha nem is mindennapos, de hetente több alkalommal megtörténik a faluban is. „Mi azonban a külterületeken naponta látjuk az ezekhez hasonló eseteket” – meséli a szomorú valóságot a mezőőr.
Csak a hétvégén közel 100 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök
( nyomán Szent Korona Rádió)