szombat, május 23, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ilaria Salisnak már nem csak a magyar börtönök kegyetlenek, az olaszokkal is baja van

Miután az olasz baloldal jelöltjeként EP mandátumot kapott a szélsőbaloldali terrorista, egyből munkához is látott. Állítása szerint hazájában pokoli a börtönhelyzet, Olaszország is megsérti a rabok jogait.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ilaria Salis elmondta, hogy a raboknak a cellák rácsain át kinyújtott keze a budapesti börtönemlékeit idézte fel.  „Magamat láttam vissza a fojtogató cellákban, ahol hárman alszanak, és nem tudnak felállni a helyhiány miatt. Megéreztem az elveszettséget a külföldi rabokban, akiket két hónapja fogva tartanak, és még nem tudtak senkinek telefonálni” – mondta Ilaria Salis.

Váratlanul jelent meg ott, ahol lennie kellene

Azt állította, hogy neki hat hónap fogva tartás után sikerült levelet írnia szüleinek a magyarországi börtönkörülményekről. Embertelennek nevezte budapesti fogva tartását. A Zöldek és a Baloldal Szövetsége (AVS) színeiben júniusban az Európai Parlament (EP) képviselőjévé választott Ilaria Salis első hivatalos útja a San Vittore milánói börtönbe vezetett, ahol előzetes bejelentés nélkül jelent meg. A háromórás látogatáson a börtön igazgatóhelyettese kísérte végig a San Vittore női szárnyán, a huszonöt év alattiaknak fenntartott részlegen és a férfi szárny egy részén. Ilaria Salis tizenöt hónapot töltött letartóztatásban, miután 2023 februárjában Budapesten őrizetbe vették. A magát antifa aktivistának valló nő ellen idén indult bírósági tárgyalás egyebek között csoportosan elkövetett erőszak és súlyos testi sértés vádjával.

A bűnözők jogaiért harcol

Júniusban bűnügyi felügyelet mellett házi őrizetbe került, majd az Európai Parlamentbe történt megválasztása után szabadlábra helyezték. Európai kampányüzenetében a börtönökben levők jogainak biztosítását, körülményeik javítását ígérte. A San Vittore számít a legzsúfoltabb olaszországi büntetés-végrehajtási intézetnek, ahol a 450 férőhelyes börtönben több mint ezer rabot tartanak fogva. A rabok hetvenöt százaléka külföldi, többségükben bevándorlók.

Ilaria Salis úgy vélte, „San Vittore maga a pokol, és Olaszország is megsérti a rabok jogait”.

A jobboldalinak tartott kormány börtönpolitikáját bosszúállónak nevezte. Közölte: olyan reformot szorgalmaz, amely bizonyos esetekben a börtönt más büntetési megoldásokkal helyettesíti, megváltoztatja az előzetes letartóztatás feltételeit, és elengedi a kisebb, „kényszerből elkövetett” bűncselekmények büntetését. Utóbbiak között példaként említette, amikor valaki éhezés miatt lop, vagy „mivel nincs hol laknia, üres épületeket foglal el”.

Korábban Ilaria Salis ellen Lombardia tartományban több eljárás is indult, mivel szélsőbaloldali csoportok tagjaként épületeket foglalt el.

Az önkormányzatok 90 ezer euró be nem fizetett lakbért és szolgáltatási díjat követelnek tőle. EP-képviselői megválasztása után Salis úgy nyilatkozott, hogy az üres lakásokba való beköltözéssel “senkitől nem vettünk el semmit”.

Ilaria Salis képviselőként folytatja a pofátlankodást – Reagált Toroczkai is (Frissítve)

Ilaria Salisnak 35 millió forint értékű tartozása van Olaszországban, mert foglalt házakban csövezett

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kategóriák

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kalányos Iramban: avagy a Kistarcsa-Nagytarcsa hajsza 140-nel

Gyuricza László, Kerepes polgármestere Facebook-oldalán osztotta meg a videót,...

Majd’ 9 milliárd eurót szán deviáns lobbira az EU

Újabb pénzcsomaggal tolja meg a deviáns lobbik szerepét az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55