2024, október 12
12.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Az engedetlenség valójában pestis” – Szent István intelmei (részletek)

Szent István ünnepének alkalmából a fiához, Szent Imre herceghez íródott intelmeiből idézünk. István nem csak nagy harcos, hanem bölcs uralkodó is volt. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A FIAK KÖVESSÉK AZ ELŐDÖKET

Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.

AZ IMÁDSÁG MEGTARTÁSÁRÓL

Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás. Te pedig fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: “Küldd le [Uram, a bölcsességet] szent egedből, dicsőséged trónjáról, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben [minden időben].” És ismét: “Uram, Atyám, életemnek Istene, ne hagyj engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram.” Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon. Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.

A KEGYESSÉGRŐL ÉS AZ IRGALMASSÁGRÓL, VALAMINT A TÖBBI ERÉNYRŐL

Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: “Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.

Ezen jeles nap alkalmából két régi adásunkat is ajánljuk: 

Szent István és a migráncsok

Trón és Oltár – Szent Istváni állameszmény

(Szent Korona Rádió) 

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal újabb belső levelezés került a birtokunkba, amelyből sikerült képet kapnunk a hazai marxista szervezet külföldi...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Legfrissebb

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...

Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy...

Ákos: A digitális diktatúra hatalmas veszély a mai fiatalokra

 "Digitális diktatúra van kiépülőben, aminek nem csak digitális elemei...

A dísz-köztársasági elnök Auschwitzba invitálja a magyarokat

A napi szinten ömlő filoszemita propagandához most Magyarország nevű...

Eladta 11 hónapos babáját a szerencsejáték-függő “apa”, gyorsan el is költötte a pénzt

Egy indonéz férfi annyira súlyos szerencsejáték függőségben szenvedett, hogy...

A lengyelek Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg az oroszokat

Miközben semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország Ukrajnán...

Kategóriák

Újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban

A semmit sem érő UNIFIL-misszió legalább rávilágít arra, hogy...

Nemzetközi kommunista mozgalom és németországi antifák – Bemutatjuk a Fáklya kapcsolatrendszerét

Tovább folytatjuk oknyomozó cikksorozatunkat a kommunista Fáklya mozgalomról. Ezúttal...

Rendkívüli! – Magyar buszból vadásszák le Kárpátalján a hadköteleseket (+videó)

Nagydobronyt szállták meg pénteken, majd szombaton délelőtt a katonai...

A magyarok 64 %-a támogatná idehaza a halálbüntetést

Hazánkban 1990-ben törölték el végleg a halálbüntetést, melynek visszaállítása...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55