vasárnap, november 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A modern szellem helyett az óvszert tiltották be a gólyatáborban

Úgy gondolják az egyetemi gólyatábor szervezői, hogy jót tesznek a gumi betiltásával, de pontosan jól tudjuk, hogy a fiatalok szexuális együttlétét nem egy óvszer fogja megakadályozni, sőt, ezzel az intézkedéssel még az abortuszok számát is megnövelhetik.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nem vihetnek magukkal óvszert a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborába a hallgatók – erősítette meg a 444-nek az Egyetemi Hallgatói Képviselete.

A lap először csak arra figyelt fel, hogy a BME VIK Gólyatábor Facebook-oldala megosztott egy posztot a táborba be nem vihető tárgyakról. Ebben olyan tárgyakat sorolnak fel, mint például körömcsipesz, energiaital, biztonsági borotva, hajtógázas dezodor és gumi óvszer. A kép alapján viszont a szúró- és vágófegyver például nincs tiltólistán – a veszélyesebb tárgyakat csak másik posztokban említik meg.

A 444 megkereste a gólyatábort szervező Egyetemi Hallgatói Képviseletet, akik azt válaszolták, hogy

tényleg arra kérték a gólyákat, hogy ne legyen náluk koton, mert azt gondolják, hogy az egyetemistáknak inkább önmegtartóztatást kéne gyakorolniuk.

„Valóban igaz, hogy a gumi óvszer »a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésében kulcsszerepet játszik«, azonban a mi meglátásunk szerint a szexuális kontaktus elkerülése egy fokkal eredményesebben tölti be ugyanezt a szerepet. A gólyatáborok szervezői ezt a táborban hangsúlyozzák és fokozottan felhívják a gólyák figyelmét, hogy a tábor ideje alatt kerülendő a szexuális kontaktus”

– írta a lapnak küldött válaszában Radácsi Kristóf EHK-elnök.

Radácsi beszélt a szabályaikról is:

„szigorúbbak a megszokottnál, de biztosítani tudják azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”.

Azt is írták, hogy “egész nap számontartják a gólyák közösségi aktivitását”, de az nem világos, hogy hogyan akarják ellenőrizni, mit csinálnak négy fal között a részvevők. Az EHK szerint a házirend, ami a tiltott tárgyakról rendelkezik, az esemény zavartalan lebonyolításának érdekében szabályozza a részvételt. „Tilos alkoholtartalmú italt, tudatmódosító szert, illetve olyan eszközt bevinni, amely mások testi épségének veszélyeztetésére alkalmas lehet” – tették hozzá.

A gólyatábort a Fejér megyei Bodajkon tartják, a szervezők pedig több száz fiatallal számoltak.

Az egyetemisták nagy része támogatja a deviáns házasságot, és a kivándorlást is nagy arányban fontolgatják, hiába élnek jól

A cionista terrorista Szenes Hannára emlékezik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

A Magyarországra jövő néger “egyetemista” köddé válik az EU-ban

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

A szoptatás nemcsak a babát táplálja, hanem védelmet nyújt az anyának az emlőrák ellen

Szoptatás - valami, amitől irtózik a modern világ. Hogy...

Pánik Ukrajnában: az összes állami tulajdonú hőerőmű leállt

A november 7-e éjszakai orosz támadások hatására Ukrajnában az...

Droggal és szamurájkarddal érkezett a késes támadó a budapesti óvodához (+VIDEÓ)

Összesen 71 embert kellett kimenekíteni egy budapesti óvodából -...

A Telegram igazgatótanácsának tagját gyilkolták meg?

A sajtó szerint Roman Novak „többször is Pavel Durov...

Elfoghatják a volt lengyel igazságügyi minisztert, aki politikai menekültként Magyarországon tartózkodik

A lengyel parlament hozzájárult a jelenleg Budapesten tartózkodó volt...

Kategóriák

Pánik Ukrajnában: az összes állami tulajdonú hőerőmű leállt

A november 7-e éjszakai orosz támadások hatására Ukrajnában az...

Droggal és szamurájkarddal érkezett a késes támadó a budapesti óvodához (+VIDEÓ)

Összesen 71 embert kellett kimenekíteni egy budapesti óvodából -...

A Telegram igazgatótanácsának tagját gyilkolták meg?

A sajtó szerint Roman Novak „többször is Pavel Durov...

Trump-kormány: A transznemű személyek útlevelében a születéskori biológiai nemet kell feltüntetni

Máris sírnak az LMBTQP-lobbi kiszolgálói: a Trump-kormány egy józan...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55