szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lopott cuccokkal sétálgatott a cigány, pechére pont a helyi rendőrökkel találkozott össze

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak- írja a police.hu.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy 44 éves helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy idén nyáron, Abádszalókon többször követett el vagyon elleni bűncselekményt. A férfi nem volt válogatós, kerékpárt, cigarettát, mobiltelefont, lekvárt, teát, kávéfőzőt, horgászfelszerelést lopott el. Legutóbb augusztus 2-án ment be egy nyaralóba és a teraszon felejtett táskát vitte magával, amiben több mint 200 ezer forint, cigaretta, parfüm, okmányok és mobiltelefonok voltak, egy járműből pedig fülhallgatót és cigarettát lopott el. Bejelentést követően a körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy gyanús férfit, aki a nála lévő értékekkel nem tudott elszámolni. Később kiderült, hogy az abádszalóki teraszon hagyott táska tartalmát és az autóból lopott tárgyakat találták meg nála a rendőrök.

A férfit hatrendbeli lopás miatt hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását is.

75 millió forint értékű holland drogot foglaltak le egy 60 éves pécsi férfitől

Egy félreeső tanya raktárjában, bebetonozva találták meg a 24 éve eltűnt kisfiú maradványait

( Police.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55