Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Közel 15 millió forintnyi szerszámot loptak, de a buta cigányok alumíniumárban értékesítették

Egy bűncselekmény felderítéséhez az alázatos munkán kívül sokszor szerencse és jó megérzés is szükséges. A jászberényi rendőröknek mind a három összeállt a héten- írja a Police.hu.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy bűncselekmény felderítéséhez az alázatos munkán kívül sokszor szerencse és jó megérzés is szükséges. A jászberényi rendőröknek mind a három összeállt a héten.

Egy elkötött kerékpár ügyében számoltattak el a jászsági rendőrök egy 26 éves jászapáti férfit július 23-án. Nem csalt a nyomozók szimata, amikor feltételezték, hogy valami van még a fiatal füle mögött. Kihallgatásán két nagy horderejű lopásról is számot adott. Két társával május végén egy jászberényi telephelyről 1,2 millió forint értékű kábelt vittek el. A nagy dobás csak ezután következett, melybe a trió tagjai még két fiatalt vontak be. Egy jászfényszarui cég raktárából 1500 darab alumínium munkadarabot és alkatrészt zsákmányoltak. Ezen alkatrészek értéke meghaladja a 10 millió forintot, a banda ezeket azonban potom pénzért, alumíniumárban értékesítette egy MÉH-telepen.

A jászberényi nyomozók mindenkit elfogtak és előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki az alumínium munkadarabok ügyében. Közülük a 26, 24 és 23 éves jászapáti elkövetőt – akik mind a két lopásban benne voltak – őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatásukat.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/07/23/rejtett-eroforrasok-egy-par-fulbevaloert-vertek-agyon-egy-nenit-borsodban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/07/22/ciganyok-tamadtak-meg-a-pilisi-varosgondnoksagot-videoval/

(Police.hu nyomán Szent Korona Rádió)

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.