Baráti tűz tört ki Harkovnál, több ukrán is meghalt
Egy Harkov térségében állomásozó alakulatban fegyveres konfliktus alakult ki, melyben többen is megsérültek.
Megszivatta a Wizz Air a Tusványosra indulókat: Törölték a járatot, amivel sokan mentek volna
Először csak két óra késésről volt szó, ebből három lett, majd a végén törölték a járatot. Többek között Ákos és a zenekara, valamint Deutsch Tamás is ezzel a géppel utazott volna.
Hivatalos: Megvan mennyi magyar él a határokon kívül
Újabb felmérés készült, melyben a határon túli magyarok lélekszámát vizsgálják. Az eredmények sajnos nem túl jók, a vizsgált területek közül mindenhol csökkenő tendenciát mutatnak a számok.
Macskát kínoztak a cigányok
A bodzaszedő fiatalok büszkén osztották meg a TikTokon a videót, melyben egy kismacskát kínoznak – közölte a Magyar Jelen.
Trump az otthonában fogadja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt
Netanjahuval találkozik pénteken Trump Floridában – olvasható a Kuruc.info közlésében. Nem is akárhol, hiszen a volt amerikai elnök otthonába várja az izraeli vezetőt, amit Trump a saját oldalán hozott nyilvánosságra. Feltehetően családi hangulat fog uralkodni a találkozón, még talán egy közös kosher ebédet is elfogyasztanak együtt. Nagyon romantikus. Különös tekintettel a világ jövőjére nézve.
Felrobbantottak egy terepjárót Moszkvában – egy katonatiszt lett volna a célpont
A Kuruc.info hívta fel a figyelmünket arra, hogy merényletet próbáltak elkövetni Moszkvában az orosz védelmi minisztérium egy alkalmazottja ellen. Az esetben még nyomoznak a hatóságok, de feltehetően nem a katonatiszt volt az elszenvedője az esetnek, hanem egy azonos nevű civil. Az ügy lezárásáig csak találgatások mennek a robbantás körülményeiről.
Közel 15 millió forintnyi szerszámot loptak, de a buta cigányok alumíniumárban értékesítették
Egy bűncselekmény felderítéséhez az alázatos munkán kívül sokszor szerencse és jó megérzés is szükséges. A jászberényi rendőröknek mind a három összeállt a héten- írja a Police.hu.
Fokozott balesetveszély az utakon: elkezdődött az őzek nászidőszaka
Az őzek kezdődő párzása miatt óvatosságra, figyelmesebb közlekedésre hívja fel a figyelmet a következő egy hónap során az Országos Magyar Vadászati Védegylet.
Ne maradj le exkluzív Telegram posztjainkról sem! – Összefoglaló a csatornáról (2024.07.24-25)
A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!
A Balatonnál és a fesztiválokon is sorra ellenőrizte a büféseket és street foodosokat a Nébih
A hatóság közleménye szerint az országos ellenőrzés során több vendéglátóegységben súlyos hiányosságokat találtak, beleértve a lejárt termékeket, rossz higiéniai körülményeket és a dolgozók egészségügyi könyvének hiányát. Az esetek 11,5 százalékában takarítási és fertőtlenítési hiányosságok, valamint 10,2 százalékában nem megfelelő készételtárolás jelentett problémát. Ezek az eredmények riasztóak és rámutatnak a szigorúbb felügyelet és ellenőrzés szükségességére a […]