Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Meghalt Solti Antal a magyar törvívás legendás alakja

Életének 76. évében rövid betegség után elhunyt az FTC és a magyar tőrvívás legendás alakja, Solti Antal – számolt be a szomorú hírről a Sportal.hu, a fradi.hu és a Magyar Vívó Szövetség.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború

híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Solti Antal az FTC vívószakosztályának egykori vezetője volt.

„Solti Antal 1948. október 22-én született. Fiatal mesterként a Honvédban edzősködött, majd az MTK-ban együtt dolgozott az olimpiai bronzérmes, világbajnok magyar tőrvívóval, Tuschák Katalinnal. 2017-ben megvalósította álmát, oroszlánrészt vállalt kedvenc klubcsapatában, a Ferencvárosban a vívószakosztály megalapításában. Solti Antal hosszú évekig vezette a női tőrválogatottat, több cikluson át tagja volt a Magyar Vívó Szövetség elnökségének”

– írja megemlékezésében a fradi.hu.

„A mester a nyári kánikulában, Majoson, a kertjében lett rosszul. Azt mondják, a hőség lehetett a baj egyik okozója. Mi viszont arra gyanakszunk, hogy már legalább egy hónapja nem volt vívóteremben. Régebben ez sosem fordulhatott elő, szerintünk inkább a pengezaj hiánya okolható a tragédiáért… Mert Solti Antal élete a vívás nélkül egész egyszerűen elképzelhetetlen volt. Solti Antal halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után a magyar tőrvívásban, a honi vívásban. A mestert a Magyar Vívó Szövetség és a Ferencváros saját halottjának tekinti”

– írja a Magyar Vívó Szövetség.

„Védd meg Európát!” – molinóval üzentek az osztrák szurkolók, a sokszínű sportszövetségnek nem tetszett

A magyarság történelmébe és a kerülete focicsapatába egyszerre rúgott bele Baranyi Krisztina

(Sportal.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.